autógyár

Száz éve mutatta be a Ford a forradalmian új TT-Modellt

2017.07.28.

Biztosan mindenki hallott már a Ford T-Modellről, ami világszerte sikertörténetet írt. De mi a helyzet a TT-Modellel? Bár ez az autó kevésbé ismert, mégis hatalmas hatással volt az autók világára, hiszen ez az elődje napjaink pickupjainak és kisáruszállítóinak – például a mai Transitnak is.

Július 27-én volt száz éve, hogy a Ford megépítette az első, kifejezetten áruszállításra tervezett járművét, az 1 tonnás TT-Modellt. A vásárlók egyéni igényeikhez igazíthatták a platós felépítményt, így a postai küldeményektől az üzemanyagig bármit szállíthattak az autóval. A jármű először az USA-ban mutatkozott be, de később az angliai Manchasterben is sokat gyártottak belőle.



A TT-Modell hosszabb és erősebb volt a T-Modellnél, és utasterében a vezető mellett egy utasnak is jutott hely. A motort kurblival lehetett beindítani, amit az autó hűtőrácsa előtt kellett megtekerni. Azok a vásárlók, akik kényelmesebb rugózásra vágytak, a tömör gumiabroncsok helyett hátra már modern, felfújható gumikat is rendelhettek.



És hogy hová vezetett mindez? Napjainkban a Ford kínálja Európa legkelendőbb haszongépjármű-palettáját, amelyen olyan modellek szerepelnek, mint a Transit, a Transit Custom, a Transit Connect, a Transit Courier és a Ranger pickup.



- Elképesztő belegondolni, hogy bár a mai haszongépjárművek fényévekre vannak a TT-Modelltől, voltaképpen ma is ugyanazt a munkát végzik, amire ősüket 100 évvel ezelőtt tervezték: sokoldalú szolgáltatásaikkal mozgásban tartják az üzletet - vélekedik Papp Zoltán, a Ford Magyarország haszongépjármű igazgatója.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....
2026.03.20
Az új Opel Astra, az új GSE nagy teljesítményű sportautók, valamint további sikeres modellek és....
2026.03.20
Egyre több autóst ér meglepetésként, hogy akár 395 eurós büntetést is kaphat, ha vásárlás nélkül....