járműtörténelem

Száz éves az első Fordson traktor

2017.10.19.

Henry Ford és fia, Edsel örökre megváltoztatták a mezőgazdasági termelést, amikor éppen száz éve, 1917-ben megtervezték és árusítani kezdték a Fordson F-Modell nevű traktort.

A „szántóföldek T-Modelljének” is becézett gép volt a világ első könnyű és megfizethető traktora, és óriási szerepet játszott az angol mezőgazdaság felvirágoztatásában – éppen akkor, amikor az I. Világháborút követő években egész Nagy-Britannia súlyos élelmiszerhiányban szenvedett.

A mindössze 1100 kilogramm tömegű Fordson F-Modell hátsó kerekei 42 colosak, első kerekei pedig 28 colosak voltak, és a traktort egy négyhengeres, 20 lóerős motor hajtotta.

A gyártás 1917. októberében kezdődött meg egy kifejezetten erre felépített dearborni üzemben; itt készült el az első 7000 darab, Angliába szánt gép. 1919-ben aztán az írországi Corkban is megindult a gyártás, ahol a modellsorozat 1928-as kifutásáig több mint félmillió darabot készítettek a forradalmian újszerű traktorból.

Henry Ford szállóigévé vált mondása szerint: „Egy lábbal az iparban, egy lábbal a földeken. A farmer valójában nem új szerszámokra vágyik, hanem erőre a meglévő eszközök használatához. Magam is eleget görnyedtem az eke szarva mögött ahhoz, hogy tudjam, mennyire kimerítő a földművelők munkája.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....