Győr

A Széchenyi István Egyetem képzési kínálatával és innovációival ismerkedtek a hazai középiskolák vezetői

2023.03.21.

Pályaorientációs fórumot rendezett a győri Széchenyi István Egyetem a zalaegerszegi ZalaZONE-on középiskolai vezetők számára. A dinamikusan fejlődő egyetemi ökoszisztéma stratégiai irányait, a legfrissebb képzési és felvételi információkat bemutató előadások mellett a vendégek a járműipari tesztpályán az intézmény legkorszerűbb technológiai fejlesztéseit is láthatták, az autonóm járművektől a drónokig.

A Széchenyi István Egyetem ZalaZONE-on működő Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjában fogadta a középiskolák vezetőit, többek között Győrből, Zalaegerszegről, Kaposvárról, Szombathelyről és Sárvárról, hogy az intézmény technológiai hagyományaihoz méltó, innovatív környezetben mutassa be képzési kínálatát és azokat a kutatás-fejlesztési területeket, amelyekbe a leendő hallgatók is bekapcsolódhatnak egyetemi éveik alatt.

Prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke

„Mivel a Széchenyi a régió meghatározó egyeteme, fontosnak tartottuk, hogy a középiskolák számára részletesen is bemutassuk fejlődésünk irányait” – fogalmazott prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az intézmény kiemelt fejlesztési területei között említette a járműipar és a telekommunikáció mellett a fenntartható energiamenedzsmentet, a mezőgazdaság, valamint az egészségügy területét is, a közös kapocsként pedig a technológiai tudást jelölte meg. „Mosonmagyaróváron például olyan agrártechnológiai képzést tudunk megvalósítani, amely a mezőgazdaság legújabb kihívásaira kínál válaszokat. Ilyen a dróntechnológia, a precíziós eszközök használata. Ugyanez a technológiai megközelítés igaz többek közt az egészségtudomány területére is” – részletezte.

A kuratórium elnöke bemutatta az egyetem struktúraváltását, szervezeti felépítését, valamint azokat a szinergiákat, amelyek fontos eleme az oktatás, a kutatás, az ipar és a térségfejlesztés. Az egyetem győri, zalaegerszegi, mosonmagyaróvári és budapesti képzési helyszínein túl olyan jelentős, a technológiai fejlődést elősegítő tagjai vannak, mint a ZalaZONE tesztpálya, a Technológiai Transzfer Intézet vagy a HUMDA Zrt.

„Bár fiatal egyetem vagyunk, ma már a Széchenyi a hetedik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény Magyarországon. Ezt tovább erősítik az idei felvételi jelentkezések adatai, hiszen az első helyen mintegy negyven százalékkal többen jelölték meg az intézményt idén, mint egy évvel ezelőtt” – hangsúlyozta prof. dr. Palkovics László. Hozzátette, mindez a szisztematikus munkának és az egyetem által a középiskolákkal kialakított széles körű együttműködéseknek köszönhető. A kuratóriumi elnök a Széchenyi-egyetem harmadik missziós tevékenységére, az egyetemi tudás versenypiacon való hasznosítására, új védjegyek és szellemi tulajdon létrehozására, valamint az induló – spinoff – vállalkozások támogatására is kitért.

2024-től jelentősen megváltozik a felvételi pontszámítás rendszere, hiszen a pontok egy részéről az intézmények maguk döntenek. Az új felvételi rendszert dr. Kovács Zsolt az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese mutatta be a résztvevőknek. „Hetven országból mintegy 14 ezer hallgatóval, 11 tudományterületről kilenc karral, 200 magyar és 40 angol nyelvű oktatási programmal, négy doktori iskolával rendelkezünk, a nemzetközi rangsorok szerint a világ legjobb ezer felsőoktatási intézménye közé tartozunk” – fogalmazott. Kitért az egyetem által kínált nemzetközi környezetre és lehetőségekre, a képzési programokra, a hallgatókat szolgáló tehetséggondozási rendszere, a gazdag sportolási és szórakozási lehetőségekre, valamint az egyetem kiterjedt ipari kapcsolataira és a változatos karrierlehetőségekre is.

A 2024-től érvényes, új felvételi pontrendszerről elmondta, a Széchenyi István Egyetem a pontszámítás nagyobb autonómiájára lehetőségként tekint, hiszen a célja, hogy minél több fiatalnak nyújtson magas színvonalú képzéseket, és juttassa őket a munkaerőpiacon rendkívül értékes diplomához. A többletpontok rendszeréből kiemelte az emelt szintű érettségi, a nyelvvizsga, a szakmai versenyek eredményei, valamint a felkészítő képzések nyújtotta lehetőségeket. „Mivel az intézmények eltérő számításokat vezetnek be, ezért a hozzánk jelentkezők dolgának megkönnyítése érdekében egy online pontszámító kalkulátor bevezetését is tervezzük” – hangsúlyozta az elnökhelyettes.

Dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója a ZalaZONE-on kialakult innovációs ökosztisztémát mutatta be a résztvevőknek. Mint mondta, már az induláskor alapvetés volt, hogy a tesztpálya az ipari szereplők mellett a kutatóintézetek előtt is nyitva álljon. A Széchenyi István Egyetem számos kutatási projektjét segítik az itt zajló tesztek. „Mindazok a területek, amelyek jövőbe mutató technológiai irányokat képviselnek – az automatizálástól az elektromobilitáson és a szenzorokon át az önvezetésig – otthonra lelnek parkunkban. Ez az ökoszisztéma a hallgatók számára is hatalmas lehetőség” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette, azokat a mérnökjelölteket, akik ebben az innovatív közegen képzelik el jövőjüket, a ZalaZONE gyakornoki programja várja, ahol az egyetemi kutatások mellett az itt működő jelentős fejlesztő cégek nyújtotta lehetőségeket is kihasználhatják.

A vendégek megismerkedhettek a Formula Student élmezőnyébe tartozó Arrabona Racing Team verseny- és a SZEngine motorfejlesztő csapattal, valamint Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén, a Shell Eco-marathonon világcsúcsot felállító SZEnergy Team hallgatói csapattal. A nap folyamán az intézményvezetők az egyetem számos technológiai innovációját, köztük a Digitális Fejlesztési Központ, valamint a Járműipari Kutatóközpont smart city fejlesztéseit, különleges járműveit és drónjait is láthatták.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.08
A VIP kisbuszok zászlóshajója. ..
2025.02.08
A svéd gyártó 2024-ben rekordeladásokat könyvelhetett el, de kihívásokkal teli 2025-re számít. A....
2025.02.08
A BYD minden autójába, a legolcsóbba is beépíti a fejlett vezetéstámogató rendszerét. ..
2025.02.08
A teljes keretösszeg háromnegyedére érkezett már be igény a vállalati e-autó programban - közölte a....
2025.02.08
Kishaszongépjárműben másfél évtizede piacvezető itthon a Ford, de személyautókból is széles a....
2025.02.08
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett....
2025.02.08
Az Európai Bizottság jóváhagyásával az autósok immár 15 európai ország autópályáin, összesen több....
2025.02.08
Zöldmezős beruházás keretében új akkumulátoros elektromos autókat gyártó Lexus-üzem létesül Kínában....
2025.02.08
Mivel kamera rögzítette a felháborító esetet, vélhetőleg a rendőrség reakciója most sem marad majd....
2025.02.08
A sorozat történetének első kínai versenyzőjét, Csou Kuan-jüt tartalékpilótának szerződtette a....