Mercedes

Szegeden is bemutatkozott a Mercedes új E-osztálya

2016.03.28.

Péntek este Szegeden is bemutatkozott a Mercedes új E-osztálya, a tizedik generáció, az eseménynek a Hungi Vigadó, azaz a Régi Hungária – még régebben: Kass Szálló – adott otthont. A vendéglátóipari létesítmény megtelt VIP-ügyfelekkel, a program és a körítés is méltó volt a márkához.

– A vendégeket az est háziasszonya és moderátora, Winkler Nóra köszöntötte, aki esztétikai szempontból, a dizájn felől közelített az autóhoz – írta tudósításában a delmagyar.hu. Őt Rajnai Tamás, a Pappas Autó értékesítési vezetője és szegedi első embere követte, aki beszélt a sikeres múltról és a reményteljes jövőről, köztük a kecskeméti Mercedes-beruházásról is.


Az autóról bővebben Mercedes-Benz Hungáriától érkező Trubacs Tamás beszélt, tőle tudta meg a nagyérdemű, hogy az új E-osztály már a 10. generációnál tart és túl van a 13 millió eladott példányon. – Ez a modell mindig is kiemelkedett a márka történetéből, az E-osztályban jelent meg először az autósvilágban a biztonsági utascella, az ABS-rendszerű fék és újabban a 9 sebességes automata váltó – fogalmazott.

Az autó nem arculatfrissítés, teljesen új modell, új motorokkal, karosszériával és belső térrel – az utóbbi 64 féle színárnyalatban világítható meg. Műszerfala is minimum három van: klasszikus, sport és progresszív beállítást választhat a vezető, hangulatához illeszkedően, köszönhetően a digitális kialakításnak. Az új E-osztály külső formája a mai Mercedes szedánok jellegzetes vonalait ismétli meg, emiatt kívülről nehéz lesz elsőre megkülönböztetni a C- és S-osztálytól.


A kocsi maximálisan okostelefon-barát, így ajtót nyithatunk, motort indíthatunk készülékünkkel. Az E-osztály már nagyon közel van az önvezetéshez, figyeli a környezetét, az előttünk haladókat, a sztráda, az út mindkét szélét és kormányoz is helyettünk, ha úgy érzékeli. A törvények szerint ma még fogni kell a kormányt, de az autó már nagyon sok mindent tud(na) a vezető beavatkozása nélkül is.

Parkolóházban az autóból kiszállva okostelefonunkkal olyan szűk helyre is benavigálhatjuk az új E-osztályt, ahol bajban lennénk az ajtó kinyitásával. (Ilyenkor nem árt olyan autó mellé beállni, amelyik ugyanezt tudja, a kellemetlenségeket és a meghúzásokat elkerülendő.)


A Mercedes régen tudja már az ütközésre való felkészülést, közvetlen a baleset előtt ránk feszíti például a biztonsági övet, stb., de most egy új dimenzióba lépett. A légzsák(ok) eldurranásával járó zaj halláskárosodást okozhat, így néhány tized másodperccel a „becsapódás" előtt bömbölni kezd a zene a hangszórókból, felkészítendő a dobhártyánkat a nagyobb terhelésre.

– Néhány adatot az új kétliteres dízelmotorról is megtudtak a VIP-vendégek – írta a delmagyar.hu –, nevezetesen, 194 lóerős és gyári vegyes fogyasztását négy liter alá lőtték be a mérnökök. Az autó induló ára 11,9 millió forint, természetesen temérdek kényelmi és biztonsági extrával már szériában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....