parkolás

Szegedi parkolóbérletek - vádemelés és reakció

2016.08.03.

- Két évtizedes gyakorlat, hogy Szegeden a jelenleg is hatályos közgyűlési rendelettel egyezően kedvezményes parkolási bérlettel segítik például az önkormányzati képviselők munkáját - nyilatkozta a delmagyar.hu-nak Mózes Ervin címzetes főjegyző szerdán.

Mózes Ervin arra reagált, hogy az ügyészség hat ember ellen vádat emelt a szegedi önkormányzat által 2008 és 2012 között a vádhatóság szerint ingyenesen és jogellenesen kiosztott parkolóbérletek ügyében. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a hat érintettet több rendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. Közölték azt is, hogy alpolgármester és jegyző is szerepel az ügyben.


A főjegyző a delmagyar.hu-nak azt mondta, a városért dolgozó országgyűlési és önkormányzati képviselők, valamint a polgármesteri hivatal magas beosztású köztisztviselői és egyes állami szervek vezetői közfeladatuk ellátásához kapták a parkolóbérletet. Hozzátette: ez utóbbi hivatalos személyek között vannak rendőri vezetők, alkotmánybíró és kormányhivatal-vezető is.

Mózes Ervin "képtelenségnek" tartja az ügyészség álláspontját. Elmondta azt is: a parkolási rendszert üzemeltető cég vezetőit hűtlen kezeléssel, Solymos László (MSZP) alpolgármestert, Kalmár Gábor kabinetvezetőt és őt magát felbujtással vádolják. Nem emeltek vádat azonban a társaság igazgatói ellen abban az esetben, amikor ugyanilyen konstrukcióban ingyen biztosítottak parkolóbérletet a rendőrség gépjárműveire vagy jelentős kedvezményt, gyakorlatilag ingyenes parkolási lehetőséget adtak az Arany János utcai parkolóházban az ügyészség és bíróság alkalmazottainak - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a városházán nem született döntés arról, ki kapjon parkolóbérletet, csupán javaslatot fogalmaztak meg a cégvezetőknek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....