Shell Eco-marathon Europe

Szegedről a Shell Eco-marathon Europe-ra

2015.05.15.

Négytagú szegedi csapat is indul a 30. energiatakarékossági diákversenyen Rotterdamban.

- A futurisztikus külsejű, háromkerekű, egyetemisták által épített és tervezett jármű készen áll Európa egyik legnagyobb kihívást jelentő mérnöki diákversenyére, a Shell Eco-marathon Europe-ra - írja a delmagyar.hu.

A nemzetközi megmérettetésen öt magyar diákcsapat méri össze tudását 30 országból érkező közel 300 diáktársával Rotterdamban, hogy kiderüljön, mely autók képesek a legnagyobb távolságot megtenni egy liter üzemanyaggal vagy egy kWh energiával.


30 kilós autó 900 ezerből. Fotó: Delmagyar.hu/Kuklis István

A járművet szerdán a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának udvarán mutatták be. Tóth-Molnár Gábor, a csapat egyik tagja elmondta, az újrahasznosítás és a környezettudatosság jegyében egy nyomtatóalkatrészből készült a jármű kormánya. A 30 kilós autó alumíniumvázon nyugszik, polikarbonát borítja, elektromos árammal működik. A fiatalok elmondták, eddig 900 ezer forintba van a jármű. Azt pedig, hogy mennyi munkaórát fordítottak az építésére, ki sem merték számolni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....