Forma 1

Szeptember közepére eldől Bottas sorsa

2017.08.17.

A Mercedes megkezdte a tárgyalásokat finn pilótájukkal, Toto Wolff célja, hogy a szeptemberi Szingapúri Nagydíjig eldőljön, folytatja-e náluk az eddig igen jó szezont futó Bottas.

Ha az eredményeket nézzük, a finn pilóta egyértelműen megérdemelné, hogy újabb szerződést kapjon az ezüst nyilaktól, de a Forma-1 ennél jóval bonyolultabb játék. A 2019-es szezonra a mezőny nagy sztárjai még nem kötelezték el magukat, így ahogy Wolff is mondta, előre kell tervezni, ha hosszútávon is nagyon erős párost szeretne a Mercedesekben látni.



Grand Prix 247

„Szeretném mielőbb összerakni a kirakóst, mert ez nem csak 2018-ról szól. Előre tekintünk 2019-re és 2020-ra is.” Tény, hogy a német istállónál hosszú ideig alapelvnek tűnt, hogy hazai pilóta ül az egyik autóban, vagy éppen mindkettőben, mint ahogy a Schumacher - Rosberg páros idején is volt.

Régóta pletykálják, hogy Wolff célja hosszú távon Vettel leigazolása, de a német hamarosan új szerződést kap a Ferraritól, a négyszeres világbajnok érkezésének pedig nem feltétlenül örülne Hamilton sem, nem beszélve arról, hogy mi lesz Bottasszal.

A csapatfőnök annyit elárult, hogy jelenleg igen komoly mozgolódások vannak a száguldó cirkusz színfalai mögött, és szerinte érdekes történések várhatóak a következő hetekben. Mindenesetre kíváncsian várjuk!



A cikk forrása a SkySports F1 rovata.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
Augusztus 21. és 23. között a franciaországi Clastres adott otthont a Honda Euro Meet 2026-nak,....
2026.09.04
A Toyota is hibázhat: az amerikai Tundrák V6-os motorjaiban a gyártásból visszamaradt fémszemcsék....
2026.09.04
Lezárult az ügylet, amelyben a Czechoslovak Goup (CSG) a.s.-hez tartozó CSG Defence a. s. 36,55....
2026.09.04
A golfkocsi-ipar meglepően nagy piaccal bír, így a Fiatnak ez akár egy szokatlan sikertörténet....
2026.09.04
Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál....
2026.09.04
A Toyota Gazoo Racing mérnökei fogták a békés üzleti szedánt, kidobták belőle a gyári hajtásláncot....
2026.09.04
Komolyan veszi az Egyesült Királyságot a Chery, ugyanis egykori Nissan gyártósor mellett már saját....
2026.09.04
Több mint egy hónapos szünet után, Anglia egyik legismertebb versenypályáján folytatódik a brit F3....
2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..