autósport

Szeretetre méltó verseny: ERT Croatia Rallye 2014

2014.10.04.

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna kéthónapnyi „pihenő” után újra versenyez a Croatia Rallye-n. A csapat e hét eleje óta már a helyszínen tartózkodik és kedden valamint szerdán a pályabejáráson is túlestek. A Porec környéki ERT futam tavaly nagy élményt jelentett Janiéknak. A horvát vendégszeretetre, a hangulatra és a verseny körülményeire most sincs panasz.

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY párosa, Puskádi János és Gódor Barna ismét ERT futamra készül, ezúttal Horvátországban. Tavaly már járt itt a csapat és az élmények akkor nagyon pozitívak voltak. A hangulat most is nagyon jó és a Porec környéki erőpróba rendezőiről kiderült néhány dolog. Például az, hogy nem a nevezési díjakból rendezik a versenyt, hiszen annak jelentős részét „amúgy köszönés képen” egyszerűen visszaadták Janiéknak.

A szervezettség, a helyszínek, a gyorsasági szakaszok tavaly is ideálisak voltak. A szervizpark Porec centrumából ezúttal az Adria-parti sétányra költözött, ami ily módon kicsit szűkösebb, de gyönyörű és hangulatos környezetbe került. A korábbi helyszínen, a városközpont nagy parkolójában természetes volt, hogy minden csapat kapott elektromosságot, mivel ott ez ki van építve. Az új helyszínen, ha már nem volt, megoldotta a rendező, így a szervizparkban szintén magától értetődő, hogy van elektromos áram, továbbá természetesen WIFI is.  

A Croatia Rallye pályái nem izgalommentesek, köszönhetően a többnyire magas átlagsebességnek és az ott igen gyakori szürke aszfaltnak, amely eső esetén nem csúszik jobban a jégnél. A két korábbi talán legjobb gyorsasági, az „Ucka” és a „Boljun” idén is része a programnak, néhány szakasz azonban a megfordított irány miatt teljesen újnak számít. Összességében a hét különböző helyszín a két alkalommal engedélyezett „tréning” lehetőséggel igazán kellemes kihívást jelent majd a mezőnynek. Várhatóan jelentős mennyiségű levágás, padka felhordás színesíti majd az eseményeket.

De, mint tudjuk, a rallye-ban az egyik legszebb dolog, hogy állandóan változnak a körülmények és a versenyzés maga a tudatosság mellett nagyrészt az improvizációról szól. „Jó pofa” dolog lenne 30-40 alkalommal végigmenni a szakaszokon, de erre itt biztos nem lesz sem idő, sem lehetőség, az pedig valójában egy másik sportág, amihez nem kell navigátor. Cserébe a két pályabejárási lehetőség sokkal gazdaságosabb. J

Pénteken nyolc gyorsasági, szombaton pedig további hat szakaszt követően derül ki, hogy a Puskádi – Gódor párosnak mit tartogatott ez a verseny-hétvége, amiről már most kijelenthetjük: Sajnálhatja, aki kihagyta!

Csökő Zoltán

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.16
Az elektromos ID. Buzz valódi mindentudó: VW Bus-ként öt-, opcionálisan pedig hat- vagy hétüléses....
2026.03.16
Bennük is magyar szív dobog...méghozzá az EA888 R4 Otto 2.0L TFSi - írták a Facebook-oldalukon, és....
2026.03.16
Egész Németország a magas benzinárak miatt panaszkodik. Az iráni háború miatt egyre drágább a....
2026.03.15
Mocsáron jár, úszni tud és minden terepet felfal. Mi kell még egy autótól?  ..
2026.03.15
A hajrában átvészelt szívrohamon túl is voltak fontos tanulságai a Kínai Nagydíjnak Andrea Kimi....
2026.03.15
Nem kis fejtörést okoz az orosz autóiparnak a frissíben hatályban lépett nyelvvédelmi törvény. ..
2026.03.15
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Aki ügyetlen, mindenhol ügyetlen. ..
2026.03.15
Egy évtizedes stagnálás után a brit kormány radikális fordulatot hirdet a közlekedésbiztonságban:....
2026.03.15
Újabb útvonallal bővíti debreceni hálózatát a Wizz Air, a nyári időszakban már Bulgária....
2026.03.15
A brit What car? magazin egy sor kategóriában kiválasztja az általa a 2026-os Év Autója díjra....