Suzuki

Szériaautó lesz a Suzuki genfi tanulmányautóiból

2015.05.13.

Az iK-2 kisautót és az iM-4 mini szabadidő-autót is gyártani fogják, de nem Esztergomban.

A Genfi Autószalonon a Suzuki két új tanulmánnyal is jelentkezett, az iK-2-vel és az iM-4-essel, és most mindkettőről kiderült, hogy szériagyártásba kerülnek. Az iK-2 egy klasszikus kisautó, amelynek hossza 17, a tengelytávolsága 9 centivel nagyobb az esztergomi Swiftnél, vagyis jóval tágasabb utas-és csomagtérrel rendelkezik majd. Kereken 4 méteres hosszával a Kia Riónak, a Renault Cliónak és az új Skoda Fabiának lehet majd a konkurense. Az iK-2-ben mutatkozik be a Suzuki új, modulárisan alakítható padlólemeze, amely a jövőben több más modell alapját is képezi majd. Az új platform 15 százalékkal csökkenti majd a karosszéria tömegét, javítja a NVH értékeket, és még a karosszéria merevségét is fokozza.

A másik fontos újdonság, hogy ebben a modellben jelenik meg a Suzuki első, Európában is kapható benzines turbómotorja, amely a következő Swiftben is benne lesz. A Boosterjet nevű erőforrásról egyelőre csak annyit árultak el, hogy egy literes, és a benzint közvetlenül a hengerekbe fecskendezi be. A Suzuki szerint nem csak nyomatékosabb lesz a Swift motorjánál, hanem kevesebbet is fog fogyasztani, már csak azért is, mivel fékenergia visszatáplálással és start-stop rendszerrel is ellátják majd. Az iK-2 Indiában készülő szériaváltozata már 2015 végén ott lehet az európai kereskedésekben.

A másik tanulmány, az iM-4 mini-SUV szériaváltozatának gyártása 2016-ban kezdődik, de nem Indiában, hanem Japánban. A 3,7 méter hosszú, 1,7 méter magas, 1,57 méter széles szabadidő-autó a Fiat Panda 4x4 vetélytársa lesz, felárért összkerékhajtással is felszerelik. Az iM-4-est elsősorban városi használatra szánják, a 2018-ban érkező új Jimny viszont elődjéhez hasonlóan ízig-vérig terepjáró lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a....
2026.03.22
Ezek még nem repültek, csak egy repülő látszatát akarták sugallni.   ..
2026.03.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Megint üres a tank. ..
2026.03.22
Alig négy hónap telt el az AUDI E-SUV Concept bemutatása óta, a gyártó pedig máris készen áll....
2026.03.22
Az Útinform jelentése szerint máris jelentős torlódás alakult ki. ..
2026.03.22
A BMW idén nyáron kísérleti projektet indít humanoid robotokkal lipcsei üzemében. A svájci Hexagon....
2026.03.22
DS Automobiles bemutatja a DS N°7-et, amely a márka eddigi legsikeresebb típusát, a DS 7-et váltja....
2026.03.22
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a második legjobb ultra diszkont légitársaság az....
2026.03.22
A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban is folytatja a taxiállomások felújítását és bővítését. A....
2026.03.22
Megérkezett az ötszázadik új autóbusz a Volán flottájába - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a....