vezetéstechnika

Szezám, parkolj!

2014.09.06.

Gyakorlott vezető, de nem szeret tolatva parkolni? Ne restellje! Nincs egyedül. A fedélzeti elektronika előbb utóbb átveszi ezt a munkát is.

A pedáltaposás művészete. Szűk helyen elkel a cipőkanál
 
Nagy bajban lenne kedves régi ismerősöm, F., ha a lakása környékén is bevezették volna a kötelező 45 fokos parkolási rendet. F. negyvenes üzletasszony, húsz éve vezet, de még mindig attól tart, hogy ha hátrafelé mozdul vele az autó, égszakadás-földindulás, valamibe beleszánt. Az is igaz, hogy manapság olyan szűkre vágják a kocsik hátsó ablakait, hogy azokhoz képest az egri vár lőrései panorámaablakok.
 
F. nem áll egyedül idegenkedésével a hátramenet használatával kapcsolatban. És nem csak a hölgyek ódzkodnak, ha szűk helyre, ahogy mondják, cipőkanállal, netán járdázva kell besuvasztani a járgányt úgy, hogy ne okozzon kárt a környékbeli tereptárgyakban. Ifjú koromban elszörnyedve hallgattam Nyugat-Európában autózó ismerősömtől, hogy Párizsban üresben és kézifék nélkül kell leparkolni a kocsikat, hogy a helyet kereső kollégák odébb taszíthassák egy kicsit, ha nem férnek be elsőre. Itthon nem terjedt el ez a bajtársias módi, annál inkább az, hogy a parkolási sérülésekről nem veszünk tudomást - már ha mi okoztuk. Elszenvedőként óbégathatunk, de sok értelme annak sincs.
 
Persze szó nincs arról, hogy lehetetlenség lenne baj nélkül és egyből beparkolni akárhová. Hogy boldogulnak akkor a buszvezetők, vagy a pótkocsis kamionok sofőrjei? No de az, tetszik, nem tetszik, mégis csak egy külön szakma.
 
A tolatástól ódzkodóknak azonban nem kell már sokáig ódzkodniuk. Az autógyárak hosszú évekkel ezelőtt kifejlesztették, és mostanában már egyre olcsóbb pénzért - mondjuk egy klíma áráért - utánunk hajítják a parkolási asszisztens nevű fedélzeti elektronikát. Ezek a csodamasinák nemcsak a saját és a környező többi autó helyzetét, no meg a kormány állását figyelik, hanem el is tekerik a volánt a megfelelő helyzetbe. A vezetőnek nincs más dolga, mint sebességet választani, gázt adni, és fékezni a távolságmérő elektronika csipogását követve. 
Hátramenet, kormányt alászed, gáz, fék. Mindenki vizsgázik belőle a jogsiért, némelyek mégsem szívesen használják
 
De lesz ez még egyszerűbb is. Az egyik prémiumgyártó reklámfilmjében az autós az irodaház elé érve kiszáll, és megveregeti a jószág farát, mondván: Parkolj! (Persze lehet hogy csak egy gombot nyom meg távirányítón.) A jármű pedig behajt a parkolóház labirintusába, okosan megkeresi a kijelölt helyét, beparkol. A munkaidő végeztével a gazdi kilép a járdára, "Lábhoz!" gombot nyom, mire a szörnyeteg feléled, és megkeresi parancsolóját.
 
Persze lehet, hogy eltelik még egy kis idő, amíg a legtöbb családi autót felszerelik efféle szuper intelligens parkolási segéddel. Addig, kedves F., kedves mindannyian, fél lábon is kibírjuk, de akár meg is tanulhatunk tisztességen tolatni.
 
Jámbor Gyula

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
A CUPRA tovább bővíti a hamarosan érkező Raval modellválasztékát: 2026 őszétől egy új, kedvező árú....
2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....
2026.06.08
Egy bajor kisvárosban sorompó nélküli, teljesen digitalizált parkolási rendszert vezettek be. A....
2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....
2026.06.08
Jelentős átdolgozáson esett át a Honda népszerű CRF off-road modellcsaládja a 2027-es modellévre. A....
2026.06.08
A New York-i Times Square forgatagába szervezett különleges, immerzív képzőművészeti....
2026.06.08
Az új Lamborghini videó, amely tökéletesen ötvözi a nagy teljesítményű atletikusságot, a szépséget....
2026.06.08
Új autóval vág neki élete egyik legizgalmasabb időszakának Szabados Ági. A népszerű műsorvezető és....
2026.06.08
Frontálisan ütközött két autó a 8-as főúton Jánosháza után, a 119-es kilométernél, ezért a....