magyar autóipar

Szijjártó: Az autóipari forradalom töretlenül halad előre

2022.10.20.

Példátlan módon, kevesebb mint három év alatt, kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság- közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a II. Hungarian Battery Day című konferencián nyitóbeszédében leszögezte, hogy új korszak kapujában áll a világ, így rengeteg bizonytalansággal kell számolni. Egy dolog ugyanakkor biztos, napjaink legmeghatározóbb gazdasági folyamata, az autóipari forradalom töretlenül halad előre.

A magyar gazdasági teljesítmény mintegy 30 százalékát a gépjárműipar adja, így ez hazánk számára sok feladatot jelent, de egyben óriási lehetőséget is - emelte ki.

Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy az európai gazdaság recesszió felé halad, a kormány célja pedig, hogy Magyarország ebből kimaradjon és lokális kivétel lehessen. Szavai szerint ehhez a lehető legtöbb beruházást kell vonzani, márpedig az elektromobilitás ezen a téren is hatalmas lehetőségeket tartogat, a kormány ezért az elmúlt öt évben 44 beruházáshoz nyújtott finanszírozást ebben a szektorban - írja az MTI.

"Világossá tettük 2010 óta, hogy a stratégiánk az, hogy mi legyünk a találkozópont a nyugati és a keleti befektetők és gazdaság között" - fogalmazott.

Példaként hozta fel, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon van mind a három nagy prémium német autómárkának gyártóbázisa, miközben hazánk jelenleg a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik, míg az exportban a ranglista ötödik helyén áll.

Hozzátette: a világ hat vezető elektromos akkumulátorgyártója közül kettő már jelen van, a valaha volt legnagyobb magyarországi beruházást meghirdető kínai CATL esetében pedig ez épp folyamatban van.

"Az, hogy tavaly és idén is megdőlt a beruházási rekord, jól mutatja, hogy egyelőre sikerül kimaradni a recesszióból" - húzta alá.

A miniszter kitért a keleti nyitás stratégiájára is, amelynek sikerét szerinte a beruházások dinamikus bővülése is alátámasztja.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....
2026.07.20
A cég új elektromos kerékpárja radarral, kamerával és vadászpilóta-szemüveggel is rendelkezik a....
2026.07.20
A nyári kánikula nemcsak a járműveket, hanem a volán mögött ülőket is komoly próbatétel elé állítja....
2026.07.20
A sofőr elaludt a volánnál a 30 fokos hőségben. ..
2026.07.20
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél....
2026.07.20
Ennyien mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó....