rendőri intézkedés

Szlovák rendőrautónak ütközött Magyarországon egy lengyel embercsempész

2023.01.20.

A 33 éves lengyel férfi hiába szaladt el, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök elfogták - írja a police.hu

Zsana közelében, az 5408-as úton 2023. január 19-én 22 óra 5 perckor a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai és a szlovák megerősítő erők ellenőrizni akartak egy személyautót. A sofőr a rendőri jelzést észlelve járművével megállt, majd az intézkedés megkezdése előtt a rendőröket kikerülve elhajtott. Egy szlovák rendőrnek el kellett ugrania, hogy ne üsse el az autó.

A szlovák rendőrautó követni kezdte, mely során a gépjármű mellé ért, melynek sofőrje a szolgálati autó felé kormányozta kocsiját. Emiatt érintőlegesen összeütköztek, ami miatt a szlovák gépjármű egy dombra felfutott, ami további sérüléseket okozott a járművön. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki sem. Az embercsempész autójával ezután megállt és elszaladt, de nem jutott messzire, mivel a rendőrök elfogták.

Az autóban 10 külföldi utazott, akik szír állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a sofőr – ellenszolgáltatás fejében – a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés és közúti veszélyeztetés miatt eljárást indított. A 33 éves lengyel férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt feljelentést tesznek a rendőrök.

A férfit előállították, és gyanúsítottként kihallgatását követően őrizetbe veszik. A nyomozók előterjesztést tesznek az embercsempész letartóztatásának indítványozására, a migránsokat pedig a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....