elektromos autó

Szlovákiában építhet gyárat a Tesla

2014.10.15.

A kaliforniai autógyártó állítólag már megkezdte a tárgyalásokat a szlovák hatóságokkal.

Szlovákiának megvan az esélye arra, hogy egy negyedik autógyártó is gyárat építsen náluk. Jelenleg Pozsonyban a Volkswagennek, Zsolnán a Kiának, Nagyszombaton a PSA-nak van gyára északi szomszédunknál, ezek az üzemek tavaly összesen 980 ezer autót gyártottak le.

A Slovak Spectator nevű internetes lap nemrég arról számolt be, hogy a kizárólag elektromos autókat készítő kaliforniai vállalkozás tárgyalásokat kezdett a Szlovák Fejlesztési, Befektetési és Kereskedelmi Ügynökséggel (SARIO) egy esetleges gyárépítésről. A Tesla júniusban jelentette be hosszú távú üzleti tervét, amelyben szerepel egy európai gyártóüzem felépítése is.

„A SARIO ügynökség felvette a kapcsolatot a Tesla Motors képviselőivel, akik azt fontolgatják, hogy a jövőben gyárat építenének Európában” – nyilatkozta Miriam Žiaková, a Szlovák Gazdasági Minisztérium szóvivője, és hozzátette még azt is, hogy a befejezetlen projektről több információt nem adhat.

Elon Musk, a Tesla vezére korábban azt nyilatkozta, hogy addig nem nyit gyárat Európában, amíg az itteni eladások nem haladják meg az évi 160 ezer autót. Jelenleg ettől még messze vannak, de a 2014-re tervezett 10 ezer autó is hatalmas fejlődés a korábbi számaikhoz képest.

A Tesla jelenlegi európai bázisát egy éve nyitották meg Hollandiában. Itt a disztribúciós feladatok mellett az Amerikából, majdnem kész állapotban behajózott autók végső összeszerelését végzik el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....