Pozsony

Szlovákiára ijjesztett a Volkswagen, de nem olyan súlyos a helyzet

2024.07.13.

Sokkoló hír terjed a német konszernnel összefüggésben, mely szerint az alkalmazottai 40%-át is elbocsáthatja. Ez persze némi pánikot okozott Csehországban és Szlovákiában is, ahol a VW, illetve leányvállalata, a Škoda is nagy gyárakkal rendelkezik - írja a parameter.sk.

Denník E szerint azonban a helyzet nem olyan drámai, mint amilyennek elsőre tűnhet. A hír ugyanis mindössze a cseh Škoda szakszervezeti vezetőjétől, Jaroslav Povšíktől származik, aki azt állítja, a tömeges elbocsátásokra a mesterséges intelligencia, a robotizáció és a gyártás átszervezése következtében kerül sor az elektromobilitás elérése érdekében.

Illusztráció: VW

Patrik Križanský, a Szlovák Elektromobilitási Szövetség elnöke szerint ugyan valóban vannak problémái a Volkswagennek, de ezek közül az elektromobilitás csak az egyik. Csökkentek ugyanis az eladásaik Kínában és magasak a munkaköltségeik.

A szlovák Volkswagen nem kívánta más gyárak helyzetét kommentálni, közölték viszont, hogy idehaza továbbra is alkalmazottakat toboroznak.

Az eredeti hír a Denník E szerint a Škodovácky odborář című hetilapból származik, ami a Kovo Škoda Auto nevű szakszervezet kiadványa. Povšík ebben azt említi, hogy “akár 40%-ig terjedő” mértékű elbocsátásokra is sor kerülhet. Ezt kiegészítette azzal hogy egy bonyolult algoritmus szerint az összes gyártóegységben sor kerül az alkalmazottak elbocsátására. Azt viszont nem árulta el, hogy milyen időhorizonton. Azok a sajtótermékek, amelyek a hírt átvették, azt már nem említették meg, hogy erre Németországban lehet esély.

A német napilapok és a világ legismertebb sajtótermékei ilyesmiról nem írnak. A amerikai Tennessee állambeli Chattanooge lévő Volkswagen gyár ugyan bejelentett nemrég tömeges elbocsátást, de csupán 50 személyről van só és őket is az adminisztratívából bocsátották el, nem a gyártásból. Ebben a városban a VW 5500 embert foglalkoztat

Európában a legnagyobb veszélyben a brüsszeli Audi gyár van. A négy évtizede folyamatosan működő gyár bezárását fontolgatják. Ennek oka a drága elektromos autók iránti kereslet visszaesése. Brüsszelben a Q8 e-tron és a Q8 Sportback e-tron modelleket gyártják, és ezek felfüggesztésére kerülhet sor. Tavaly 50 ezer darabot gyártottak belőlük, most viszont a gyár restrukturalizációjára kerülhet sor.

A szlovákiai üzemben ezzel szemben jól megy a sora, tavaly kezdték el a Volkswagen Passat és a Škoda Superb új generációjának gyártását, és zajlik a teljesen elektromos Porsche Cayenne gyártásának előkészítése. A pozsonyi VW jelezte, hogy továbbra is toborozzák az alkalmazottakat, elsősorban azokat, akik elektrotechnikai végzettséggel rendelkeznek.



 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....