Forma 1

Szocsiban ismét verhető lesz a Mercedes?

2015.10.01.

Bár a Mercedes versenyzői Japánban visszatértek a mezőny élére, a csapat tanácsadója, Niki Lauda attól tart, a jövő héten rendezendő Orosz Nagydíjon ismét gyengébb teljesítményt nyújtanak, hiszen megismétlődhetnek a szingapúri hétvégét megnehezítő problémák

Szingapúrban megszakadt a Mercedes másfél éve tartó időmérős sorozata, a címvédő alakulat pilótáinál ugyanis a Ferrari és a Red Bull versenyzői is gyorsabbak voltak a villanyfényes kvalifikáción. A csapat pilótái a futamon sem tudták felvenni a versenyt az említett alakulatokkal, a vezérkar pedig egy ideig értetlenül álltak a történtek előtt. Pontos magyarázatot azóta sem találtak, azt viszont megfejtették, hogy a botlásért a tapadás hiánya volt okolható.

Egy héttel később helyreállt a világ rendje: Lewis Hamilton magabiztos győzelmet aratott, Nico Rosberg pedig a balszerencsés rajt után is vissza tudta szerezni a második helyet, a csapat tehát ismét begyűjtötte a maximálisan megszerezhető 43 világbajnoki pontot. A csapat tanácsadójának természetesen nagy kő esett le a szívéről a Japán Nagydíj leintésekor, a soron következető viadal miatt azonban aggodalmát fejezte ki, Oroszágban ugyanis visszatérhetnek a problémák.

„Lewis fantasztikus munkát végzett! Hála Istennek magunk mögött hagytuk a szingapúri drámát, és visszatértünk” – idézi Lauda szavait a Motorsport. „Viszont továbbra is aggódom, a következető versenyen, Szocsiban ugyanis hasonló az aszfalt, mint Szingapúrban, szóval még nincs vége a dolognak, és nem is lesz annyira könnyű. Nagyon keményen kell dolgoznunk, és a folytatásban is versenyképesnek kell maradnunk. Most úgy tűnik, rendben vagyunk, de csak akkor lehet minden rendben, ha már vége” – tette hozzá a háromszoros világbajok.

A csapatnak még nem volt ideje arra, hogy elvégezzen egy átfogó vizsgálatot, hiszen a szingapúri verseny után azonnal Japán felé kellett vinnie az irányt, főhadiszállásán azonban felállított egy munkacsoportot, ami a problémák okának keresésére és a gondok orvoslására összpontosított. A gyár sportigazgatója, Toto Wolff úgy érzi, a csoporttól kapott visszajelzések rendkívül fontosak voltak az alakulat számára, segítségükkel ugyanis elkerülhetik a Szingapúrban történtek megismétlődését.

„Létrehoztunk egy csoportot, hogy megvizsgálja a Szingapúrban történteket, és ahogyan azt várható volt, nincs konkrét válasz, hiszen sok tényező játszott közre abban, hogy az autónk nem volt eléggé versenyképes. Ez a csoport még Japánban is jelen volt, hiszen tényleg meg szeretnénk győződni arról, hogy nem lesznek gondjaink a magas leszorítóerőt és a lágy gumikat igénylő aszfaltcsíkokon. Persze, vannak pályák, ahol erősebbek, és vannak olyanok is, ahol gyengébbek vagyunk. Szingapúr az időmérő tekintetében már tavaly is gyenge helyszín volt számunkra. Már akkor vetnünk kellett volna rá egy pillantást, jövőre pedig még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk rá” – magyarázza Wolff.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....