Tesla

Szoftvert frissít a Tesla a tűzesetek miatt

2019.06.10.

Frissítik a Tesla akkumulátorát szabályozó szoftvert a közelmúltban történt tűzesetek miatt

A Tesla autóinál már korábban is volt példa spontán tűzesetre, azonban most két esetben is parkoló autók kaptak lángra. A hasonló balesetek elkerülésének érdekében akkumulátorral kapcsolatos szoftverfrissítést eszközöltek több modellen.

A Tesla a Model S és a Model X típusokra már május közepén elkezdte telepíteni az akkumulátorok stabilitását és élethosszát javító szoftverfrissítést egy hongkongi és egy sanghaji tűzeset után – számol be a BBC.

A balesetek okát a Tesla még vizsgálja, azonban óvatosságból már most elindították a szoftverfrissítéseket. Az autógyártó nyilatkozatában azt mondta, a járművek töltését és hőkezelését irányító területekre fókuszálnak a vizsgálat során, kiemelt figyelemmel a Model S és a Model X típusokra.

A hongkongi esettel kapcsolatos tájékoztatásból kiderült, hogy a Tesla csapata a helyszínen igyekezett támogatást nyújtani az érintett ügyfeleinek és elkezdte a baleset okainak azonosítását. “Örülünk, hogy mindenki biztonságban van” – áll az autógyártó hivatalos közleményében.

A sanghaji tűzesetről a Tesla egy videoból szerzett tudomást, amit az egyik közösségi oldalra töltöttek fel. A videóban látszik, ahogy lángra kap a parkoló autó.

Korábban csak mozgó autókkal történt hasonló tűzeset. 2018-ban egy brit TV-s személyiség, Michael Morris autója gyulladt ki menet közben, azonban 2013 és 2016 között már több Model S is lángra kapott.

A közelmúltban történt események miatt nehéz időszak ez a Tesla-nál, főleg azután, hogy az év elején 7%-os leépítést jelentettek be. Az idei pénzügyi év első negyedévében összesen 702 millió dollár veszteségről számolt be a Tesla, ami becslései szerint még tovább fog nőni az elkövetkező hónapokban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.26
A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2....
2026.02.26
Az év végével megszűnik az ingyenes parkolás zöld rendszámmal Budapesten. Ez több bevételt hoz....
2026.02.26
A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független....
2026.02.26
Történelmi mennyiségű meghibásodásról számoltak be az autótulajdonosok a JD Power idei....
2026.02.26
Február 28-án újra fénybe borul Debrecen belvárosa: a lampionok, tűzzsonglőrök és oroszlántáncosok....
2026.02.26
A Corvinus a napokban csatlakozott a QS felsőoktatási értékelő szervezet kezdeményezéséhez, a....
2026.02.26
Az autósok többsége drámaian alábecsüli a saját havi költségeit – miközben egyre többen halasztanak....
2026.02.26
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.26
Amikor leemelünk a boltban egy doboz joghurtot a polcról, ritkán kezdünk el gondolkodni azon, hogy....
2026.02.26
A Volkswagen Haszonjárművek minden eddiginél jelentősebb árcsökkentést jelent be a magyar piacon: a....