Cserbenhagyásos baleset

Szolgálaton kívüli rendőr segített a cserbenhagyó elfogásában – képekkel!

2020.09.27.

Közúti közlekedési balesetet okozott ittasan, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott egy tárkányi férfi – de nem úszta meg.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy tárkányi lakos segédmotoros-kerékpárt tolva 2020. szeptember 26-án 19 óra 30 perc körüli időben Tárkány, Alsóvasdinnye puszta előtti útszakaszon közlekedett, amikor egy arra haladó személygépkocsi őt elütötte – írta a police.hu. A járművezető segítségnyújtás nélkül a helyszínről elhajtott. A kiérkező járőrök azonnal megkezdték az elsődleges intézkedéseket, ami alapján az okozó járművet azonosították.

A Kisbéri Rendőrkapitányság szolgálaton kívüli munkatársának, Kucin Barnabás rendőr főtörzszászlósnak a segítségével, aki éppen a helyszín közelében járt, azonosították a baleset feltételezett okozóját. Az egyenruhások a 41 éves tárkányi férfit 2020. szeptember 26-án 21 óra 11 perckor a lakásán elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. Ellene segítségnyújtás elmulasztása és ittas járművezetés bűntett elkövetése miatt indul büntetőeljárás.

A ház előtt a balesetben érintett személygépkocsit a rendőrök megtalálták és lefoglalták. A megsérült férfi másnap reggel a kórházban életét vesztette.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..