buszbaleset

Szolnoki buszbaleset: az autóbusz jó műszaki állapotban volt

2025.10.23.

A Szolnokon balesetet szenvedett autóbusz jó műszaki állapotban volt, néhány hete esett át műszaki vizsgán - közölte a MÁV-csoport szerdán az MTI-vel, jelezve: a szakértői vizsgálat kiterjed a busz műszaki állapotára, a buszvezető felelősségére és egészségi állapotára is.

A közleményben azt írták: szerda reggel, 6:55-kor a szolnoki vasútállomásról indult 7-es helyi autóbuszjárat - valószínűsíthetően az autóbusz-vezető hirtelen rosszulléte miatt - a Varga Katalin Gimnázium falának ütközött.

A tájékoztatás szerint az autóbusz jó műszaki állapotban volt, a Credo BN 12 típusú, 2009-ben forgalomba állított, 16 éves jármű néhány hete esett át műszaki vizsgán. A jármű fékberendezése a baleset utáni bevontatáskor is hatékonyan működött.

A baleset kialakulásában a jelenlegi információk szerint a jármű kora, állapota nem játszott szerepet - hangsúlyozták.

Ismertették: a balesetnek 18 könnyebb és öt súlyosabb, jellemzően csonttöréssel ellátott sérültje volt. A nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel érintettek között van öt kiskorú utas, a nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel érintettek között pedig egy idős nő is, akit az információik szerint gerincsérüléssel ápolnak.

Hozzátették: az autóbusz-vezető nem sérült meg, de rosszulléte miatt kórházi kivizsgálásra szállították. A sofőr május 29-én esett át az éves üzemorvosi vizsgálaton, amely során korlátozás nélkül, egy évre kapta meg az alkalmasságot.

Arról is beszámoltak: a busz az ütközés során az épület lábazatának és homlokzatának kis részét rongálta meg, a busz eleje jelentősen megsérült, az anyagi kár számottevő.

A baleset teljes körű szakértői vizsgálata folyamatban van, az kiterjed az autóbusz műszaki állapotára, az autóbuszvezető felelősségére és egészségi állapotára is - jelezték.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a helyi és helyközi autóbuszjáratokon jogszabály szerint nem kötelező a biztonsági öv használata. Ennek ellenére a társaság a 869 új autóbusz most bejelentett beszerzése során minden járművet biztonsági övvel felszerelten rendelt meg, ezzel is tovább növelve az utasok biztonságát.

A közleményben arra kérték a balesetben megsérült utasokat, hogy a következő napokban vegyék fel a kapcsolatot a közlekedési társaság illetékeseivel a szolnokibaleset@mavcsoport.hu email-címen.

Kiemelték, hogy minden utasuk utasbiztosítással rendelkezik, így a balesetben megsérült utasok - a Lázár János építési és közlekedési miniszter által elrendelt fájdalomdíjon túl - jogosultak a biztosítási szolgáltatás igénybevételére is.

A MÁV-csoport minden érintettnek mielőbbi felépülést kívánt, és köszönetét fejezte ki a mentésben, a helyszíni ellátásban és a forgalom irányításában részt vevő szervek gyors és szakszerű munkájáért.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....