elektromobilitás

Szolnokon lesz a KunlunChem kínai elektrolitgyártó első európai üzeme

2025.03.07.

A KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég Szolnokon építi fel az első európai üzemét, a negyvenmilliárd forintos beruházással százhúsz új munkahely jön majd létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a KunlunChem beruházásának bejelentésén tudatta, hogy a kínai elektrolitgyártó vállalat az első európai üzemét Szolnokon építi fel negyvenmilliárd forintból, aminek nyomán majd százhúsz új munkahely jöhet létre. Beszédében kiemelte, hogy a KunlunChem a világ öt legnagyobb elektrolitgyártója közé tartozik, amely itt a BMW és a Mercedes elektromos autóinak beszállítója lesz a legmodernebb technológiával.

Továbbá megjegyezte, hogy a high-tech működés nem lenne lehetséges a megfelelő, biztos alap nélkül, márpedig Szolnokon a tradíciók adottak, hiszen a város mindig is a magyar vegyipar egyik bástyája volt. Tájékoztatása szerint az ágazat hazánkban közel százezer embert foglalkoztat, és a betelepülő kínai cég is a helyi munkavállalókra kíván támaszkodni, ezért fontos a minél szorosabb együttműködés a Szolnoki Szakképzési Centrummal.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az emberiség jelenleg a válságok és veszélyek korában él, ezek a kihívások viszont nem terelhetik el a figyelmet a környezetvédelem szempontjairól. Kifejtette, hogy vannak, akik ezt politikai kérdésként fogják fel, míg a magyar kormány inkább gyakorlati kérdésként, hogy a bolygót miként lehet megőrizni a következő nemzedékek számára. Emlékeztetett arra, hogy a károsanyag-kibocsátás mintegy hatodát a közúti közlekedés adja, ezért nem lehetséges a klímacélok teljesítése az autóipari elektromos átállítása nélkül.

Rámutatott, hogy ennek tempójáról vita zajlik, arról azonban nem, hogy végül meg fog történni. "Ezért sem véletlen, hogy minden olyan beruházásért, amely az elektromos autóipari átálláshoz kapcsolódik, óriási nemzetközi verseny van" - mondta.

Illetve ennek kapcsán üdvözölte, hogy Magyarország a zöld autóipari átállás egyik éllovasává vált, olyan országgá, ahol a német és a kínai vállalatok egymás mellett építik fel a gyáraikat, munkahelyek tízezreit teremtve.

A KunlunChem MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében ismerteti, hogy az évi 36 600 tonna kapacitású üzem a tervek szerint 2026 harmadik negyedévében kezdi meg működését. A tájékoztatás szerint a kínai vállalat az állami tulajdonú NIPÜF Zrt.-től vásárolja meg a beruházás 15 hektáros területét Szolnok és Abony között. Egy 5000 négyzetméteres gyárépületet és egy több mint 700 négyzetméteres irodaépületet terveznek felépíteni a gyárépületet támogató létesítményekkel együtt. Az üzem a legmagasabb környezetvédelmi és iparbiztonsági elvárásoknak megfelelve működik majd.

Fotók: MTI/Balogh Zoltán

A cég közleményében Kuo Jingcsün (Guo Yingjun), a KunlunChem ügyvezetője kiemelte, a legmodernebb és legbiztonságosabb technológiát alkalmazzák annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a fenntartható ipari fejlődéshez. Elkötelezettek amellett, hogy betartsák a magyar és európai uniós környezetvédelmi és biztonsági előírásokat. Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy biztosítsák az információk átláthatóságát a szolnokiak számára.

Az ügyvezető hozzátette: nagyra becsülik Szolnok vegyipari hagyományait, valamint a magas színvonalú helyi oktatást. A helyi tehetségre terveznek támaszkodni, helyi munkaerőt szeretnének alkalmazni, és együttműködésre törekednek a helyi oktatási intézményekkel.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....