autóeladás

A szomszédban több új elektromos és hibrid autót adtak el idén, mint dízelt

2022.08.18.

Egy korszak a végéhez közeledik, több új elektromos és hibrid személygépkocsit adtak el idén, mint dízelt - közölte a román Környezetvédelmi Vízügyi és Erdészeti Minisztérium csütörtökön.

Az év első hét hónapjában forgalomba helyezett új személygépkocsik 20,7 százaléka volt részben vagy teljesen elektromos meghajtású. Ugyanebben az időszakban csak 14 százalékot tett ki a forgalomba helyezett új, dízelmotoros személygépkocsik aránya. Míg az elektromos és hibrid autók eladása 106,4 százalékkal nőtt az elmúlt év hasonló időszakához képest, a dízelek eladása 29,3 százalékkal csökkent.

Továbbra is a benzines autók voltak a legkeresettebbek a romániai piacon. Az év első hét hónapjában eladott személygépkocsik 65,3 százalékát benzinmotorral szerelték fel. Ennek a típusnak az eladásai 10,1 százalékkal nőttek.

- A dízelkorszak végéhez közeledünk - idézte a tárca közleménye Tánczos Barna minisztert, aki megjegyezte, hogy az idei az első év, amikor a környezetkímélő új gépkocsik eladása meghaladja a dízelekét. A miniszter hozzátette, hogy a teljesen elektromos autóknál a leglátványosabb a növekedés. Ez a típus tette ki az eladások 7,9 százalékát, ami több mint 300 százalékos éves növekedés.

A miniszter a tárca által finanszírozott ösztönző programoknak tulajdonította, hogy a lakosság kezdett lemondani a környezetet jobban szennyező autókról. Az Autógyártók és Forgalmazók Egyesületének (APIA) képviselőivel folytatott csütörtöki megbeszélése után elmondta: a következő években fokozatosan növelik az elektromos autók vásárlására szánt támogatási keretet, és 2023-tól az elektromos és plug-in hibrid haszongépjárművek vásárlását is támogatják.

Az APIA szerdán közzétett statisztikája szerint az év első hét hónapjában 70 028 új gépkocsit adtak el Romániában, 12,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, júniusban és júliusban azonban megtorpant a növekedés.

Az első 7 hónap adatai alapján az eladások rangsorát továbbra is a Dacia vezeti (20 124 gépkocsival), majd a Ford (7070), a Toyota (6112), a Renault (5744), a Hyundai (5612), a Volkswagen (5036), a Skoda (4839) és a Mercedes Benz (4168) következik a sorban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....