WRC

Szoros küzdelemben Ogier győzött a Szardínia-ralin

2025.06.08.

A francia megszerezte a rekordot jelentő ötödik győzelmét az olaszországi versenyen, mindössze 7,9 másodperces előnnyel ért be a célba Ott Tänak előtt vasárnap délután.

Tizenkét hónappal azután, hogy az utolsó szakaszon szerzett defektje miatt Tänaktól mindössze 0,2 másodperccel kapott ki Szardínián – ez volt a WRC történetének legszorosabb célba érése –, Ogier ismét a dráma középpontjában állt a Földközi-tengeri szigeten. A Toyota versenyzője úgy tűnt, hogy viszonylag nyugodtan ér célba, miután 17,1 másodperces előnyt épített ki a versenyt záró Wolf Power Stage előtt, de az utolsó kilométereken egy vezetői hiba miatt ez a különbség több mint a felére csökkent.

 

Ogier kénytelen volt megállni és visszatolatni, miután autója nem tudott befordulni egy szűk jobbkanyarban, és egy fának ütközött. „A nyomvályúkban egyszerűen nem tudtam befordítani az autót” – magyarázta a hibáját a nyolcszoros világbajnok. „Egyáltalán nem nyomtam keményen, nem próbáltam erőltetni, mégis ütköztünk. Utána inkább megálltam és tolattam. Ez nem volt ideális, mégis elég volt az előnyünk a győzelemhez.”

Ogier a pénteki brutális nyitó szakaszon – amelyen több Rally1-es páros, például az összes fordos is kiesett – már az élre állt, majd a hétvége során végig sikerült menedzselnie a Tänakkal szembeni előnyét. „Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem ezt a győzelmet. A végéig szoros küzdelem volt Ott-tal, és ma reggel volt lehetőségem arra, hogy egy kis előnyt építsek ki. Az utolsó szakaszon a hibám néhány szupervasárnapi pontunkba került, de a fő célunk a győzelem volt. Nagyon elégedett vagyok, a csapat Portugália után nagyszerű munkát végzett az autó beállításainak és sebességének javítása érdekében, még teszt nélkül is; élvezetes volt vezetni a GR Yarist, és az jó idők is egyre könnyebben jöttek” – tette hozzá a francia.

A múlt hónapban aratott portugáliai győzelmét követően ez volt a franciának az egymás utáni második győzelme, és a harmadik győzelme a szezonban mindössze négy indulásból, amivel határozottan feliratkozott a bajnoki címért zajló küzdelembe. Elfyn Evans – aki a negyedik helyen végzett ezen a ralin – előnye mindössze 17 pontra csökkent a bajnokságban csapattársa előtt, míg Kalle Rovanperä – aki ezúttal 42,6 másodperccel maradt le Tänak mögött a harmadik helyen – visszaesett a harmadik helyre a tabellán. Tänak és Thierry Neuville továbbra is negyedik, illetve ötödik helyen áll a 14 versenyes világbajnokság hatodik fordulója után.

Rovanperä kimért vezetést mutatott be a dobogós helyezés elérése érdekében, miután a szombati autót és embert próbáló szakaszokon az ötödik helyről szépen felkapaszkodott. A finn a Szupervasárnap maximális pontjait is megszerezte, beleértve a Power Stage győzelmet is. Evans negyedik helyét azután szerezte meg, hogy szombaton egy kerékcsere miatt lemaradt, míg a pénteken borult Kacuta Takamoto és a legjobb WRC2-es, Oliver Solberg fért még be az első hat helyezett közé.

Sami Pajari Toyotájában a vasárnapi nyitónapon egy megpördülést követően megsérült az egyik hátsó féltengely, így végül az ötödikről a hetedik helyre csúszott vissza. Nyikolaj Griazsin nyolcadik lett, míg Roberto Daprà és Kajetan Kajetanowicz kihasználta Emil Lindholm utolsó napi balesetét, és a WRC2 első két pontszerzőjévé váltak.

A rali-vb még ebben a hónapban folytatódik a legendás Akropolisz-ralival Görögországban, Lamiában június 26-29. között.

Végeredmény, Szardínia-rali:

1 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) 3h34m24.5s

2 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +7.9s

3 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) +50.5s

4 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +5m05.7s

5 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +7m29.6s

6 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR Yaris Rally2) +8m32.9s

7 Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) +10m29.0s

8 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +10m58.7s

9 Roberto Daprà/Luca Guglielmetti (Škoda Fabia RS Rally2) +12m15.3s

10 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Toyota GR Yaris Rally2) +12m21.1s

 

A pilóták bajnokságának állása:

1 Elfyn Evans 133 pont

2 Sébastien Ogier 114

3 Kalle Rovanperä 113

4 Ott Tänak 108

5 Thierry Neuville 83

6 Kacuta Takamoto 63

7 Adrien Fourmaux 44

8 Sami Pajari 31

9 Grégoire Munster 18

10 Josh McErlean 12

A gyártók bajnokságának állása:

1 Toyota Gazoo Racing World Rally Team 312 pont

2 Hyundai Shell Mobis World Rally Team 243

3 M-Sport Ford World Rally Team 87

4 Toyota Gazoo Racing WRT2 48

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.30
Az elhallgatás, vagy az őszinteség politikája a kifizetődőbb? ..
2025.12.30
Az ittas vezetés szabályai nem egységesek Európában, jelentős különbségek vannak a legális....
2025.12.30
Nagyon eredeti, nagyon franciás és nagyon hasznos tartozék ez.   ..
2025.12.30
A Volkswagen Csoporton belüli Core márkacsoport – amely magában foglalja a Volkswagen, a Škoda, a....
2025.12.30
Az elektromos autók még nem döntötték romba a szervizek üzletét, de az ICDP szerint a töréspont már....
2025.12.30
Jövő nyáron kezdi meg működését a kínai Huashuo csoporthoz tartozó Halms Hungary Miskolcon épülő....
2025.12.30
Riasztóak a rendőrségi statisztikáka a valamilyen tudatmódosítószer (alkohol, kábítószer) hatása....
2025.12.30
2025. december 28-án ünnepelte a RÁBA Nyrt. a 129. születésnapját, másnaptól pedig belépett a 130.....
2025.12.30
Négymillió kilométer. Ennyit tett meg balesetmentesen összesen a MÁV-csoport két Békés vármegyében....
2025.12.30
Minden bizonnyal emelné a magyar lakosság egy főre jutó boldogság indexét, ha legalább egy....