e-autó

Takarékosabb és erősebb lesz az új Chevrolet Volt

2014.10.29.

A General Motors sok információt elárult a konnektoros hibrid januárban bemutatkozó második nemzedékéről.

A Chevrolet Volt második nemzedéke 2015 januárjában mutatkozik be a Detroiti Autószalonon, a vele műszakilag lényegében azonos Opel Amperára pár hónappal többet kell majd várni. A GM elárulta, hogy megnövelték a kocsi hatótávolságát a jelenlegi generáció 500 kilométeréhez képest, és az eddigi 61 kilométeres elektromos hatótáv is növekedni fog.

 

A korábbi 1,4 literes generátorként használt benzinmotort egy vadonatúj fejlesztésű, közvetlen befecskendezésű, magas sűrítési viszonnyal (12,5:1) rendelkező 1,5 literes motor váltja, amely takarékosabb és erősebb lesz a réginél.

Az új lítium-ion akkumulátorokat az LG-vel fejlesztették az amerikaiak, a T-alakú akkumulátorcsomag 20 százalékkal több energiát tud majd egységnyi térfogatban tárolni, mint a régi. 288-ról 192-re csökkent a cellák száma, az akkucsomag tömege 13 kilogrammal lett kevesebb, és mélyebbre építik be, hogy alacsonyabbra kerüljön a Volt tömegközéppontja.

Egy helyett két villanymotorból áll majd a Volt hajtási egysége, ezek 5-12 százalékkal fogyasztanak majd kevesebb áramot, és 45 kilogrammal könnyebbek a régi hajtásmodulnál. A súlycsökkentés annak köszönhető, hogy a villanymotorok és az akkumulátor közötti energiaáramlást vezérlő Traction Power Inverter Modult közvetlenül a hajtási egységbe integrálták. Az új Volt gyorsulása 20 százalékkal lesz jobb a jelenlegiénél.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....