Sebastian Vettel

Tanácstalanság és gyanakvás: mi az oka Vettel és Ferrarija kudarcának?

2020.08.09.

Teljesen tanácstalanná vált Sebatian Vettel Ferrarija silverstone-i gyenge teljesítménye kapcsán. Egyesek már a szabotázsról kezdtek találgatni - írja az m4sport.hu.

Csütörtökön még bizakodva jelentette: „Elemeztünk, és van pár ötletünk.” Kipróbálták őket, az autóját vezethetőbbé is tették, de a szombati időmérőt kettővel rosszabb pozícióban zárta, mint egy héttel korábban. Sebastian Vettel végigszenvedte az első silverstone-i hétvégét, és nagyon úgy fest, hogy a másodikat is végigszenvedi. Hogy az idényben másodszor nem jutott a Q3-ba, az a Ferrari formáját látva még nem annyira meglepő. Az már annál inkább, hogy a Charles Leclerc-rel szembeni hátránya most is ledolgozhatatlan.

Pedig a négyszeres bajnok úgy érezte, mindent kihozott az utolsó köréből. „Ennél sokkal rosszabb körökkel is értem már el jobb helyezést pályafutásom során” – konstatálta egykedvűen.

Az olasz Sky televízónak tanácstalanságáról is beszélt. „Sok mindennel próbálkoztunk, a csapatot csak dicsérni tudom az elvégzett munkáért. Ezen a hétvégén egy kicsit jobban érzem magam az autóban, mint legutóbb, de ha a stopperórát nézzük, nem látni a különbséget. Úgy érzem, mintha falba ütköznék. Nem hiszem, hogy az én autómban több lett volna. A tizenkettedik hely csalódást keltő, és itt ez a nagy különbség Charles-hoz viszonyítva. De mint mondtam, mindent megtettem, amit tudtam, és nem hiszem, hogy ma az autóm többre lett volna képes ennél.

„Ugyanazon a helyen vagyunk, mint a múlt héten, semmi sem változott. Mindenki mindent belead, de úgy fest, mi valamin nem tudtunk változtatni. Ha őszinte akarok lenni, azért vagyunk ebben a pozícióban, mert nem vagyunk elég gyorsak. Egyértelműen legyőztek a többiek, nem a szerencsén múlt. És hiába próbálkozom bármivel, nem tudok zöld ágra vergődni. A különbség a csapattársammal szemben mindig ugyanakkora.”

Hogy tényleg nem tudott többet kihozni az autójából, az a legjobb szektoraiból is kiderül: az ideális ideje nagyjából megegyezik a valódi legjobbjával.

 
 
Vettel az F1 Insidernek azt is hozzátette: „Hogyan lehettem a spielbergi második versenyen és Magyarországon egyértelműen gyorsabb a csapattársamnál, és hogyhogy nem ismerek rá az autóra Silverstone-ban?”
 
Több szakértő is úgy véli, Vettel problémája olyan súlyos, hogy az nem múlhat kizárólag csak rajta. „Sebastian egy világbajnok, nem veszítette el csak úgy a tehetségét” – állapította meg Jenson Button a Sky Sports adásában. A német RTL szakértője, Christian Danner eközben azt ecsetelte, hogy a Ferrari talán megpróbálkozhatott volna már egy vázcserével Vettelnél.
 
Emellett megjegyezte, abban sem biztos, hogy tényleg egyforma a két Ferrari. „Én a pályafutásom során többször is tapasztaltam olyat, hogy két autó, amiknek azonosnak kellett volna lenniük, nem volt azonos.”
 
Hasonló gyanút egy hete már Helmut Marko Red Bull-tanácsadó is megfogalmazott, aki furcsának találta, hogy miközben Leclerc-nél észrevehető volt a javulás az egyenesekben, addig Vettelnél nem volt nyoma. A két Ferrari között ezen a hétvégén ugyanakkor nincs komoly különbség a végsebességek terén, Vettel leginkább a gyors kanyarokban veszít időt.
 
Az osztrák ORF csatorna szakkommentátora, Alexander Wurz is szívesen a végére járna ennek a kérdésnek. „Én arra a kérdésre vártam volna, hogy hiszi-e, hogy a maximumot hozta ki az autójából, és hogy az a csapattársa autójához viszonyítva mit jelent. Természetesen agresszív kérdés lenne, amit tiszteletből egy négyszeres világbajnoknak nem tesznek föl. De érdekes lenne tudni, hogy van-e különbség, vagy hogy csak a saját és a Ferrari napi formáján múlt” – elmélkedett a korábbi versenyző.
 
A német Sky elemzője, Ralf Schumacher szerint nem is kérdés, hogy különbség lehet a két Ferrari között. „Sebastian nem lassabb a csapattársánál fél másodperccel. Elég egyértelmű: az ő Ferrarija nem tud gyorsabb lenni ennél.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....
2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....
2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....
2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....