WRC

Tänak átvette a vezetést, és uralja a Svéd-ralit

2019.02.16.

A Toyota észt versenyzője már a szombati első gyorsaságin az élre állt, és a nap végén már közel egy perc volt az előnye, így nagyon valószínű, hogy vasárnap a győzelmet is megszerzi.

Szombat reggel tökéletes körülmények, behavazott, jeges pályák várták a versenyzőket Hagfors környékén, de délután az olvadás miatt rengeteg lett a sár és pocsolya a pályákon, ami nagyon megnehezítette a pilóták dolgát, főleg azokét, akik elsőként rajtoltak, mert nekik kellett „takarítani”.

Ott Tänak péntek este csak 2 másodperccel volt a lemaradva az összetettet vezető Teemu Suninen mögött, de szombaton már az első gyorsaságin megszerezte az első helyet. A sebessége is meg lett volna hozzá, de az is segített neki, hogy Suninen hibázott a második szakaszon, beragadt egy hófalba, és csak másfél perc elteltével tudták kiszabadítani a Fordját a közelben tartózkodó szurkolók.

Délután ráadásul egy súlyosabb hibát is bemutatott a fiatal finn, megpördült, és megsérült a Fiesta WRC bukócsöve egy fával történt ütközés során, ezért a napot fel kellett adnia. Szerencséjére az M-Sport szerelői meg tudták javítani az autót, ezért holnap újra indulhat, ami azért fontos, mert így esélye nyílik bónusz pontokat szerezni az utolsó gyorsaságin, a Power Stage-en.

Tänak remekül vezetett szombaton is, nem hibázott, és délután három gyorsaságit is megnyert, az előnye a nap végén 54,5 másodpercre nőtt a második helyen holtversenyben álló Andreas Mikkelsen (Hyundai) és Esapekka Lappi (Citroën) előtt. Már ebből is látszik, hogy nagyon szoros a csata a dobogó második fokáért, de ott van még mögöttük a tavalyi győztes, Thierry Neuville (Hyundai) is, mindössze 2,3 másodperccel lemaradva. A belgának nagy szerencséje volt, amikor a Vargåsen nevű gyorsaságin bemutatott egy 360 fokos piruettet, és csak 4-5 másodpercet vesztett, mert lendületből ki tudott jönni a hó fogságából.

„Tegnap keményen meg kellett dolgozni azért, hogy ennyire elöl legyünk, de ma könnyebb dolgunk volt, és nem is hibáztunk. Délután a tapadás kanyarról kanyarra változott, sosem lehetett tudni, mi vár ránk. Remélhetőleg holnap kontrollálni tudjuk a versenyt, de sosem könnyű itt vezetni” – nyilatkozta Tänak a nap végén.

Az ötödik helyen Elfyn Evans áll a Ford Fiestával, a wales-i versenyző túlkormányzottsággal küzdött, ezért vesztett időt. Azonban még semmi sincs veszve számára, a dobogóra is visszakapaszkodhat, mivel csak 11,9 másodpercre van Neuville-től. Kris Meeke nem tudott közeledni az első öt helyezetthez a Toyotával, sőt, Sébastien Loeb lett rá veszélyes. A kilencszeres világbajnok eléggé egyenetlen teljesítményt nyújtott: hol sokat vesztett a túl lassú itinere miatt, hol a leggyorsabbak között volt, a nap végén viszont 1,6 másodpercre megközelítette Meeke-et.

Sébastien Ogier and Jari-Matti Latvala a pénteki kiesést követően újra rajthoz állt, a francia három, a  finn egy gyorsaságit nyert szombaton (aztán ismét hófalba ragadt), de ennek a nagy büntetéseik miatt nincs jelentősége. Mindketten csak a Torsby-ban lévő Power Stage-re készülnek már.

Vasárnap csak három gyorsasági vár a mezőnyre, az össztáv 51,3 km lesz.

 

Az összetett állás szombat este:

1. Ott Tänak / Martin Järveoja (Toyota Yaris WRC) 2:19:31.7

2. Andreas Mikkelsen / Anders Jaeger (Hyundai i20 Coupe WRC) +54.5

3. Esapekka Lappi / Janne Ferme (Citroen C3 WRC) +54.5

4. Thierry Neuville / Nicolas Gilsoul (Hyundai i20 Coupe WRC) +56.8

5. Elfyn Evans / Scott Martin (Ford Fiesta WRC) +1:08.7

6. Kris Meeke / Sebastian Marshall (Toyota Yaris WRC) +1:36.5

7. Sébastien Loeb / Daniel Elena (Hyundai i20 Coupe WRC) +1:38.1

8. Pontus Tidemand / Ola Fløene (Ford Fiesta WRC) +3:08.0

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Európában is bevezetik a Lotus történetének első SUV-jának konnektoros hibrid változatát. ..
2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....