WRC

Tänak átvette a vezetést Svédországban

2023.02.12.

Elképesztően szoros eredmények születtek az egyetlen idei havas rali második teljes napján, amelynek végén az M Sport észt pilótája örülhetett a legjobban.

A Svéd-rali második teljes napján nagyon gyors pályák várták a mezőnyt, volt, hogy kilométereken át 185-190 km/h sebességgel száguldottak az autók a jeges-havas utakon a fák között. Mivel kevés volt a kanyar, és az autók nagyjából egyforma erősnek tűntek, igazán nagy különbségek sem tudtak kialakulni.

Ott Tänak és Craig Breen péntek reggel óta késhegyre menő küzdelmet folytatott a Svéd-rali első helyéért: egészen szombati ebédszünetig a Hyundai ír pilótája állt jobban, igaz, előnye sosem haladta meg a hat másodpercet. Aztán délután Tänak begyújtotta a rakétákat a Ford Pumán, és a 14. gyorsaságin átvette a vezetést 2,3 másodperccel, aztán a nap utolsó gyorsasági szakaszán, az umeåi arénában tovább növelte előnyét 8,6 másodpercre. Itt Breent már az is hátráltatta, hogy nem működött a hibrid rásegítés a Hyundai i20-asában.

 

A 2019-es világbajnok Tänak 6-7 másodpercet vesztett az utolsó előtti szakaszon amiatt, hogy levált a futófelület a bal első gumijáról, emiatt egy jobb kanyarban kicsúszott a Forddal. Igaz, Breen egy szakasszal korábban találkozott ugyanezzel a problémával, ami meglehetősen szokatlan egy havas versenyen. A versenyzők emiatt elégedetlenek is voltak a Pirelli abroncsokkal, persze a gumigyártó védelmében azért fel lehet hozni, hogy a pályákat rendesen kikaparták a versenyautók kerekei, és a jég alól előbújó murva komolyan igénybe vette a gumikat és a bennük lévő, egyenként 284 darab szöget, amelyek néhol szikrázva estek ki a helyükből.

„Kihívásokkal teli nap volt” – ismerte el Tänak, a szombati nap végén. „Mindent olyan jól elterveztünk az utolsó két szakaszra – vigyáztunk a gumikra, hogy ott nyerjünk időt –, de aztán így sem maradt gumink, és az utolsó szakaszt úgy kellett teljesítenünk. nem voltak szögek az abroncsokon. Soha nem lehet kiengedni, amíg nem érünk a célba. Reméljük elsők leszünk a végén" – tette hozzá.

Esapekka Lappit hasonlóan utolérte a gumis végzet, mint az első két helyezettet: neki a 13. szakaszon vált le a futófelület az egyik gumijáról, ettől a második számú Hyundai kicsúszott, és a hófalba ragadt. Végül a szurkolók lapátolták el a havat előle, és így tudta folytatni a finn, de több mint hét percet bukott, és elbúcsúzhatott a dobogós álmaitól. Lappi idővesztesége megnyitotta a lehetőséget Thierry Neuville és Kalle Rovanperä számára, hogy megküzdjenek a harmadik helyért. A párost már csak 3,8 másodperc választja el egymástól. A nap nagy részében a finn világbajnok volt a gyorsabb (pedig egyszer ő is megpördült, igaz, nem ragadt hófalba), de az utolsó szakaszra elfogytak a szögek a Toyota abroncsaiból, és a belga visszavágott, így 3,8 másodperccel előrébb került az összetettben.

Elfyn Evans továbbra sem érezte magát kényelmesen a Toyotában, ő már több mint fél perccel áll Rovanperä mögött. Egyszer ő is megpördült, amivel legalább 10 másodpercet vesztett délelőtt. Pierre-Louis Loubet a hatodik helyen áll a második számú Forddal, a hetedik helyet pedig már a WRC2 kategória éllovasa, Oliver Solberg foglalja el az új Skoda Fabia Rally2-vel.

Vasárnap már csak három gyorsaságit rendeznek meg, de az össztáv így is több mint 60 km lesz, így még bármi előfordulhat az eredmények alakulásában.

Az állás szombat este:

1 Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) 1h54m45.4s

2 Craig Breen/James Fulton (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +8.6s

3 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +23.7s

4 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +27.5s

5 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +57.7s

6 Pierre-Louis Loubet/Nicolas Gilsoul (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2m28.1s

7 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +5m55.0s

8 Ole Christian Veiby/Torstein Eriksen (Volkswagen Polo GTI R5) +6m46.6s

9 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Škoda Fabia RS Rally2) +7m08.9s

10 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Škoda Fabia RS Rally2) +7m20.0s

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....
2025.12.21
Elcsépelt kijelentések, gyönyörű vonalak, Volkswagenes értékek. Semmi olyan újdonságra nem....
2025.12.21
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ünnepi szolgálat. ..
2025.12.21
Meghosszabbítanák alkatrészeik felhasználhatóságát, ezzel pedig érdemben javítanának autóik....
2025.12.21
Luxuskivitelű utasteret és erősebb, hathengeres dízelmotort is kapott az egyedileg épített példány....
2025.12.21
Friss és rendkívül pozitív Leapmotor tapasztalatokkal felvértezve, nagyon kíváncsi voltam, hogy....
2025.12.21
Látványosan gyors átalakulás zajlik a magyar autópiacon, amelyen a kínai márkák olcsóbb modelljei....
2025.12.21
A híd ünnepi díszkivilágítása 2025-ben december 26-ig látható: zöldbe boruló pilonok, fények és....
2025.12.21
A Leoni intézkedése a Leoni Wiring Systems aradi üzemét érinti. ..
2025.12.21
Bár az ünnepek előtt véget ér a Bubi második generációja, karácsony után is lehet majd tekerni a....