WRC

Tänak átvette a vezetést Szardínián

2019.06.16.

A Toyota észt versenyzője szombaton mind a hat gyorsaságit megnyerte, ezért megérdemelten áll az élen a záró nap előtt.

Ott Tänak előnye két nap után 25,9 másodperc a Szardínia-ralin Dani Sordo (Hyundai) előtt. Az észt versenyző péntek este még csak a harmadik volt összetettben, de szombat délelőtt a harmadik gyorsaságin már átvette a vezetést 6,4 másodperccel. A délutáni szakaszok után még közel 20 másodpercet adott az előnyéhez, köszönhetően annak, hogy hibátlanul és gyorsan vezetett, és a Yaris WRC is bírta az autógyilkos pályák megpróbáltatásait. Tänak ráadásul gumit is jól választott, délelőtt közepes és kemény, délután kemény keverékű Michelineket rakatott fel autójára.

„Remek dolog, hogy megnyertem mind a hat szakaszt, de a fő célom a verseny megnyerése, a szakaszgyőzelmek nem számítanak. Remek harcot vívtunk ma, Dani keményen nyomta, remek munkát végzett. Délután kicsit óvatosabban mentem, mert helyenként nagyon nehezek voltak a szakaszok” – nyilatkozta elégedetten Tänak a nap végén.

Sordónak és Suninennek sem volt válasza az észt lehengerlő tempójára, de mindketten jól mentek: előbbi délelőtt, utóbbi délután szerzett 3-3 második helyet, ezzel megerősítették dobogós helyezésüket. Sordo délelőtt arra panaszkodott, hogy a kemény gumikkal kipörögnek a Hyundai kerekei, Suninennek nem voltak ilyen gondjai, ő élvezte új navigátorának, a roppant tapasztalt (50 éves) Jarmo Lehtinennek a tanácsait, akivel ez az első közös versenye. Ő korábban Mikkor Hirvonennek diktált, nagy névnek számít a navigátorok között.

Elfyn Evans és Andreas Mikkelsen kemény harcot vívott a negyedik helyért. Reggel minden szakasz után változott, hogy melyikük állt előrébb, és a különbség sosem nőtt 2,6 másodperc fölé, leszámítva az utolsó gyorsaságit, amikor a norvég több időt vesztett a teljesen elkopott gumik miatt. A brit fordos végül 7,9 másodperc előnnyel zárta a napot előtte.

Kris Meeke karnyújtásnyira volt tőlük egész nap, egészen addig, amíg meg nem kellett állnia kereket cserélni az utolsó gyorsasági szakaszon. A Toyota északír versenyzője ettől visszaesett a nyolcadik helyre, ami jól jött a világbajnokságért harcoló Thierry Neuville-nek, aki feljöhetett így a hatodik helyre, de a hátránya egy perc Mikkelsen mögött. Persze ez valószínűleg nem fogja zavarni Andrea Adamo Hyundai csapatfőnököt, hogy a norvégot a belga mögé rendelje vasárnap. Neuville küszködött a gumikopással és az i20 WRC beállításaival is, és akkor sem javult a helyzet, amikor a nap közepén átállítatta az autó futóművét a szerelőkkel.

Esapekka Lappi a hetedik az egyetlen állva maradt Citroennel. Csapattársa, a hatszoros világbajnok Sébastien Ogier pénteken a jobb első, szombaton a jobb hátsó futóművet törte el a C3 WRC-n, ezért ismét nem fejezte be a napot. A legjobb 10-be még a két R5-ös Skodát hajtó pilóta, a WRC2-t vezető 18 éves Kalle Rovanperä és a rutinos Jan Kopecky fért be.

Vasárnap már csak négy szakasz és 41,9 kilométer vár a mezőnyre. Az utolsó szakaszért bónusz pontokat osztanak a legjobb öt versenyzőnek.

 

Az állás két nap után:

1

Ott Tanak, M.Jarveoja

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

3h04m10.3s

2

Dani Sordo, C.del Barrio

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

25.9s

3

Teemu Suninen, M.Salminen

M-Sport Ford WRT

Ford

42.9s

4

Elfyn Evans, S.Martin

M-Sport Ford WRT

Ford

1m25.4s

5

Andreas Mikkelsen, A.Jager

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

1m33.3s

6

Thierry Neuville, N.Gilsoul

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

2m32.4s

7

Esapekka Lappi, J.Ferm

Citroen Total WRT

Citroen

2m58.3s

8

Kris Meeke, S.Marshall

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

3m53.3s

9

Kalle Rovanpera, J.Halttunen

Skoda Motorsport

Skoda

7m24.5s

10

Jan Kopecky, P.Dresler

Skoda Motorsport

Skoda

7m50.6s

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....