baleset

Tanulóvezetőnek ütközött az ügyetlen gyorshajtó – fotók

2024.03.19.

A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a sebességkorlátozás kétszeresét elérő sebességgel okozott balesetet.

A helybéli férfi 2022. október 17-én, délelőtt, Kecskemét egyik négysávos útján – az előírt 30 km/órás sebességkorlátozás helyett – mintegy 55-60 km/óra sebességgel vezette gépjárművét.

A férfi a belső forgalmi sávból a külsőbe akart áthajtani. A sávváltás megkezdésekor azonban figyelmen kívül hagyta a külső forgalmi sávban előtte, szabályosan közlekedő tanulóautót.

A férfi azért, hogy a tanulóautóval az ütközést elkerülje, gépjárművét balra kormányozta, azonban sebességtúllépése miatt, azt megakadályozni már nem tudta és mintegy 25-30 km/óra sebességgel hátulról nekiütközött a tanulóvezetőnek, aki emiatt az útpadkán keresztül egy fának csapódott. A vádlott által balra kormányozott autó pedig a belső forgalmi sávban előtte haladó autó bal oldalának ütközött.

A baleset következtében a gépjármű oktató súlyos sérüléseket szenvedett. A balesetben részt vevő egyik jármű a fotó alapján nagy valószínűséggel egy 580 lóerős, V10-es biturbó motorral szerelt Audi RS6 volt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....