Tarlós István

Tarlós: Négy év alatt leaszfaltozzák a fővárosi földutakat

2019.02.22.

Szilárd útburkolattal látják el a budapesti földutakat egy négyéves útépítési program keretében, amelynek első körében tizenhárom kerületet érintően 8,3 milliárd forintot fordítanak a célra – jelentette be a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Tarlós István kiemelte, hogy támogatásával, a fideszes polgármesterek kezdeményezésére kormányzati finanszírozással indult az útépítési program.

Jelenleg Budapesten még mintegy 225 kilométer földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le - mondta a főpolgármester, aki a repülőtéri zajterhelés ügyében megismételte, hogy a Liszt Ferenc-repülőtéren éjszakai - éjfél és hajnali öt óra között - repülészárlatot javasolnak bevezetni.

Tarlós István elmondta: első körben 181 földutat 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A fővárosi földutak jelenleg még a budapesti úthálózat több mint öt százalékát teszik ki - mutatott rá. Elmondta, támogatás nyert 13, köztük négy ellenzéki kerület. A két legnagyobb támogatást most a XVIII. és a XXI. kerület kapta - írja az MTI.

Ughy Attila (Fidesz-KDNP) XVIII. kerületi polgármester elmondta, hogy a kerület mintegy 1,2 milliárd forint nyert az útfelújítási pályázat első körében, és ebből csaknem 6 kilométer földutat tudnak szilárd burkolattal ellátni. A munkák március második felében indulhatnak el és szeptemberben fejeződhetnek be.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester azt mondta: a kerületben szocialista elődeik több mint 50 kilométeres földúthálózatot hagytak rájuk. Hozzátette, 2010 óta 12,7 kilométer hosszan építettek utakat. Csepel most majdnem 1,5 milliárd forintot kap földutak leaszfaltozására, így idén kormányzati és önkormányzati forrásokkal együtt összesen 3,3 milliárd forintból látnak el földutakat szilárd burkolattal. Ez több mint 7,3 kilométernyi út teljes átalakítását jelenti.

Tarlós István a sajtótájékoztatón a repülőtéri zajterhelés ügyéről szólva tudatta: Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel két hónapja elkezdték az egyeztetéseket a repülőtér okozta zajpanaszok mérsékléséért. A probléma leginkább a X., a XIV. és a XVIII. kerület lakosságát érinti - mondta, hozzátéve, az ügyben javaslatokat dolgoztak ki, ezek közül hármat szeretnének viszonylag rövid időn belül megvalósítani.

Elsősorban azt javasolják, hogy a személyszállító gépeknek éjszakára teljes körű repülési tilalmat vezessenek be, módosítsák a zajterhelések értékelését, és a Budapest Airporttól vegye át a zajmérést a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

Tarlós István megemlítette, hogy a közfejlesztési tanács csütörtöki ülésén tárgyaltak a kérdésről, az illetékes államtitkárnak előadták a három említett javaslatot, és ő nem tartotta egyiket sem kivitelezhetetlennek.

Elmondta, hosszú távú javaslatuk pedig az, hogy a teherforgalmat, valamint a "fapados" légitársaságok repülőgépeit kisebb, esetleg Budapesttől távolabb levő repülőtérre irányítsák.

A 3-as metróvonal felújításáról szólva azt mondta, hogy korábban valóban 137 milliárd forintról volt szó, de aztán 217 milliárdra emelkedtek a költségek. Mint mondta, az Európai Unió eleve 137 milliárd helyett 172 milliárddal támogatja a rekonstrukciót, ehhez hozzájön az állami kasszából még 40 milliárd, így a fővárosnak semmivel nem kerül többe a felújítás, mint eredetileg került volna. Hangsúlyozta, hogy a metróvonal mind a húsz állomását teljesen akadálymentesítik.

Kérdésekre válaszolva közölte, "emberi számítás" szerint a 3-as metró északi szakaszán március 30-án elindulhat a forgalom. A déli szakaszon április 6-án veszik át a munkaterületet.

Tarlós István közölte azt is: a közfejlesztési tanács döntött arról, hogy a Lánchíd felújításánál nem változik a járda szélessége. Felújítják a híd környékét is. A kivitelezésre vonatkozó ajánlattétel határideje április 26. A híd felújításának nettó kivitelezési ideje 18 hónap.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....