McLaren

Teljesen közel-keleti tulajdonba kerülhet a Forma-1-et uraló McLaren

2025.09.04.

A Sky News információi szerint a McLaren hamarosan teljes egészében közel-keleti tulajdonba kerülhet, miután a bahreini állam szuverén vagyonkezelője, a Mumtalakat valamint az abu-dzabi CYVN Holdings felvásárolja azt a 30 százalékot, amit még nem birtokol.

Az üzlet a beszámolók szerint több mint 3 milliárd fontban állapítja meg a csapat értékét, ami lenyűgöző fordult egy istálló számára, ami alig négy évvel korábban még vészhelyzeti forrásbevonásra kényszerült a koronavírus-világjárvány idején.

McLaren logo Fotó: Formula E/Twitter

A Sky úgy tudja, a szóban forgó 30 százalékos részvénycsomag jelenleg egy konzorcium kezében van, amelynek tagjai az amerikai MSP Sports Capital, az Ares Investment Management, az UBS O’Connor, valamint több kisebb befektető. Közülük az MSP 2020-ban fektetett be a McLaren Racingbe, 15 százalékos részesedést szerezve abban.

Ezzel „életmentő tőkeinjekcióhoz” juttatta a világjárvány miatt nehéz helyzetbe kerülő McLarent, ami akkoriban eszközök eladásával valamint különböző átszervezésekkel próbálta rendezni pénzügyeit. Ők akkor 560 millió fontos értékelés mellett szálltak be.

A korábbi befektetők tehát komoly nyereséget könyvelhetnek el, hiszen a McLaren Racing értéke nagyjából ötszörösére nőtt. Ez részben a McLaren „feltámadásának” és folyamatosan javuló eredményeinek köszönhető, részben pedig annak, hogy az F1 egyre népszerűbbé válik. Emiatt több csapat értéke is nagymértékben nőtt.

Az új struktúra a Sky cikke szerint „átláthatóbbá” teszi majd a McLaren működését és várhatóan „erősíti hosszabb távú stratégiáját” is. Megjegyezik azt is, hogy az üzletet hamarosan hivatalossá tehetik, akár már ezen a héten jöhet egy bejelentés.

Forrás: hirado.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....