járműgyártás

Terminátor - eksoskeleton technológia a Ford michigani gyárában

2018.08.10.

A Ford 15 gyárában segíti a felsőtestre rögzíthető külső váz az olyan dolgozók munkáját, akiknek rendszeresen fejmagasság fölött kell beszerelniük vagy felemelniük valamit.

Képzeljük el, milyen lehet naponta 4600-szor felemelni a padlóról a fejünk fölé egy táskát vagy egy görögdinnyét – márpedig a Ford néhány dolgozójának pontosan ilyen erőkifejtéssel jár a munkája a vállalat autógyáraiban. Ez ehhez hasonló, folyamatosan ismétlődő mozdulatok könnyen a dolgozók kifáradásához és akár sérüléséhez vezethetnek, ezért a Ford most világszerte bevezeti üzemeiben az új EksoVest technológiát. Ahogy az már a cég két amerikai üzemében is bebizonyosodott, ez a testen viselhető külső váz hatásosan csökkenti az esetleges sérülésveszélyt.

Hét ország 15 gyárában nyílik most lehetőségük a Ford dolgozóinak, hogy az EksoVest viselésével mérsékeljék a munkájukkal járó fizikai megterhelést. A Ford az Ekso Bionics vállalattal közösen fejlesztette tovább ezt az eszközt, amely felemeli és megtámasztja a dolgozók karját, amikor fejmagasság fölött kell elvégezniük valamit, például elektromos csavarhúzóval rögzíteni egy szorítóbilincset, miközben az autó alatt állnak.

- Az autók összeszerelése nehéz fizikai munka - mondta Bruce Hettle, a Ford gyártásért és munkaügyekért felelős csoportszintű alelnöke. „Éppen ezért vigyázunk munkatársainkra, és megpróbálunk segíteni nekik, hogy a lehető legkisebb testi fáradsággal és a legcsekélyebb sérülésveszéllyel végezhessék munkájukat.” A 157 és 193 cm testmagasság között viselhető EksoVest 2,3-6,8 kg emelőerőt fejt ki egy-egy karra. A Ford dolgozói szerint az eszköz kényelmesen viselhető, mivel könnyű és vékony, így karjuk szabadon mozoghat.

- Többé nem szeretnék az EksoVest nélkül dolgozni - mondta Nick Gotts, a Flat Rock üzem egyik első EksoVest-használója. „Bármilyen feladatot kell fejmagasság fölött elvégezni, ezzel szeretném csinálni.” A Ford két amerikai gyárában, a Michigan összeszerelő üzemben és a Flat Rock üzemben próbálta ki tavaly az EksoVest eszközt. A gyári dolgozók visszajelzései értékes segítséget jelentettek a technológia finomhangolásában, mielőtt a Ford világszerte bevezette a külső váz használatát.

- Az Ekso küldetése, hogy testen viselhető technológiák és robotikai megoldások segítségével fokozza az emberi képességeket, kitágítva az emberi teljesítmény határait - nyilatkozta Jack Peurach, az Ekso Bionics elnöke és ügyvezető igazgatója. „Együttműködésünk egy olyan piacvezető szereplővel, mint a Ford, hatalmas előrelépést jelent célunk eléréséhez, hogy az EksoVest világszerte elterjedjen, javítva a fizikai munka körülményeit.”

A Ford összes észak-amerikai autógyárában megjelent már az EksoVest, és az eszközt az Ázsia-Csendes óceáni régió, Európa és Dél-Amerika Ford-üzemei is bevezették. Ide kattintva további információkat találhat a Ford és az Ekso Bionics együttműködéséről.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....