Tesla

A Tesla a legértékesebb amerikai járműgyártó

2017.04.11.

A Tesla a legértékesebb amerikai járműgyártó, miután lekörözte az eddig listavezető General Motors-t  is a piaci tőkeértéke alapján.

A Tesla árfolyama a New York-i értéktőzsde hétfői korai kereskedésében 3,7 százalékos pluszban állt, árfolyama meghaladta a 313 dollárt és ezzel a piaci tőkeértéke elérte az 51 milliárd dollárt. Értéke így 1,7 milliárd dollárral felülmúlta a General Motors-ét - áll a Bloomberg jelentésében. A Tesla folyamatosan döntögeti árfolyamcsúcsait, amit az a befektetői várakozás okoz, hogy a cég a jövő egyik vezető autógyártója lehet.

Jól példázza a befektetők derűlátását, hogy a Tesla tavaly csupán 80 ezer autót gyártott, míg a GM több mint 10 milliót. Egy másik példa arra, hogy a befektetők az autógyártás kapcsán inkább már a jövőbe néznek, semmint a jelent boncolgatják, hogy miközben a GM idén több mint 9 milliárd dollár, a Ford pedig 6,3 milliárd dollár profitot vár, a Tesla több mint 950 millió dolláros veszteséggel zárhat, és csak jövőre lesz nyereséges. Szakértők szerint az idei év a vízválasztó, amikor a Tesla egy szűk piaci szegmens keresletét kielégítő autógyártóból tömegautó-gyártóvá válik, amit a második félévben megjelenő Model 3 szedánnal tervez elérni.

Tesla Model 3

Ez az elektromos autó 35 ezer dollárba kerül majd és 350 kilométert lesz képes megtenni egy feltöltéssel. A Model 3 a GM Bolt típusával verseng. A Kaliforniában már forgalomba került 37,5 ezer dollárba kerülő Bolt hatótávja 346 kilométer.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....