Tesla

A Tesla visszahívja az összes Model S-t

2015.11.22.

A biztonsági öv hibája miatt mind a 90 ezer legyártott példányt visszahívja az amerikai gyártó.

A Tesla a történetének legnagyobb visszahívási akcióját rendelte el a biztonsági öv hibája miatt. Közel 90 ezer Model S luxusautó érintett az ügyben, amelyekből a világ szinte minden országában van már. A visszahívást azért rendelték el, mert egy európai autóban november elején nem működött megfelelően a legfontosabb passzív védelmi eszköz.

„A Tesla nemrég azt fedezte fel, hogy egy Európában értékesített autójában az első biztonsági öv nem csatlakozott megfelelően az előfeszítő szerkezethez” – áll a cég ügyfeleknek kiküldött levelében. „Nem volt érintett autó a balesetben, és nem történt személyi sérülés sem. Azonban ha baleset történt volna, akkor az öv nem nyújtott volna tökéletes védelmet az utasnak.”

A visszahívás előtt a Tesla megvizsgált 3000 autót, és nem talált bennük problémát, mégis elrendelték az drága akciót.

„Novemberben egy ügyfelünk az első utasülésben ülve hátrafordult, hogy beszélhessen a hátul ülő másik utassal, és a mozdulattól kicsatolódott az öve” – nyilatkozta a Tesla képviselője a Bloombergnek. „A biztonsági öv a külső oldali övfeszítőhöz van rögzítve, de a két oldalt egymáshoz rögzítő csavar nem volt megfelelően becsavarva” – tette hozzá a Tesla embere.

A cég szerint 3-6 perc alatt megállapítják a szervizben, hogy a probléma fennáll-e, és ha igen, akkor a javítás is csak további hat percet vesz majd igénybe.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....