autóteszt

Tesztelnek Zalaegerszegen

2018.09.28.

A héten érkezett meg az első külföldi megrendelő, aki megkezdte a teszteléseket a Zalaegerszegen több mint 40 milliárd forintos beruházással épülő ZalaZone járműipari tesztpálya eddig elkészült elemein - közölte a létesítmény miniszteri biztosa 

Vigh László elmondta: a megrendelő a több mint 2000 méteres kezelhetőségi, vagy más néven handling pályát, illetve a 300 méteres átmérőjű dinamikus körpályát vette igénybe autótesztjei alkalmával.

Ezeknek a pályaelemeknek az építése még nem fejeződött be teljesen, de már a következő hetekre is vannak megrendelései az üzemeltetést végző Autóipari Próbapálya Zala (APZ) Kft.-nek - jelezte a képviselő.

A kezelhetőségi pálya felépítését ismertetve elmondta: a 2032 méter hosszú, többszörösen ívelt szakasz 12 méter széles, amelyet 20 méter széles kavicságy vesz körbe, ahol az esetleg kisodródó járművek lefékeződnek. A kanyarokat 120 kilométeres sebességgel vehetik be a járművek.

Hamar Zoltán, az APZ műszaki vezetője hozzátette: a héten három járművel érkezett első megrendelőjük elégedetten nyilatkozott a pályáról, a következő időszakra pedig már további tíz járműipari cég jelezte igényét. 

A többségében német és osztrák cégek nevét nem közölhetik, így csak annyit árulhatott el róluk, hogy autógyárakról, illetve olyan beszállítókról van szó, amelyek komplett járműegységeket állítanak össze.

A ZalaZone már használatba vett szakaszain elsősorban a futóművet, a fékrendszert és a kormányszerkezetet tudják vizsgálni a megrendelők, az egyenes szakaszon akár 200 kilométeres sebességre is gyorsulhatnak. Hozzáfűzte, hogy a jövő héten érkező következő tesztpartnerük tíz jármű próbáját végzi majd Zalaegerszegen. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....