Toyota

A vállalat Marina városában található létesítményében hajtották végre az első felszállást, amely fontos lépés a típus hatósági engedélyeztetése felé. A tesztrepülések célja, hogy előkészítsék az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) tanúsítási folyamatának következő szakaszát.
A most tesztelt repülőgép már a véglegesnek szánt konstrukció alapján készült, és a későbbi hatósági ellenőrzések során is szerepet kap. A tanúsítási folyamat későbbi szakaszában az FAA pilótái is repülnek a típussal, hogy értékeljék annak teljesítményét, irányíthatóságát és biztonsági rendszereit.
A Joby által fejlesztett jármű az úgynevezett eVTOL kategóriába tartozik, vagyis elektromos meghajtású, függőleges fel- és leszállásra képes repülőgép. A konstrukció a hat elforgatható rotor segítségével függőlegesen emelkedik a levegőbe, majd előrehaladó repülésre vált. A járművet egy pilóta és négy utas szállítására tervezték, elsősorban rövid, városi vagy elővárosi útvonalak kiszolgálására. A légi jármű teljesen feltöltött akkumulátorral – a terheléstől függően – nagyjából egy órát képes a levegőben maradni, s ez idő alatt 240 kilométert tesz meg, a földhöz viszonyított csúcssebessége pedig akár 320 km/óra is lehet.
A vállalat korábbi prototípusaival már több mint 50 ezer mérföldnyi tesztrepülést hajtott végre. A most repülő példány azonban már a sorozatgyártásra szánt modell, amely a jövőbeni kereskedelmi szolgáltatások alapját adhatja.
A projektet jelentős iparági befektetések támogatják. A japán Toyota az elmúlt években összesen mintegy 900 millió dollárt fektetett a vállalatba, és stratégiai partnerként vesz részt a programban. A vállalat nemcsak pénzügyi befektetőként jelenik meg, hanem mérnöki és gyártási tapasztalatával is segíti a fejlesztést.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!