Gondolatjel

Tevéből dodzsem

2023.06.05.

A Citroen Mehari 55 éves jubileuma ráirányítja figyelmünket autós igényeink alapvető megváltozására. Az akkori egyszerű kis kocsi megfelelt a legnagyobb kalandokhoz is, mai utódja, a My Ami Buggy már elektromos városi járgány, állandó online kapcsolattal, hogy legalább képernyőn lehessen benne nézni mások élményeit. 

A világ legönállóbb, legszellemesebb autómárkája kétségtelenül a Citroen – elég csak a 2CV Kacsára, és a DS19 Cápára gondolni, mindkettő zseniálisan fejezte ki a korszellemet, egyik egyszerűségével, praktikumával, másik avantgárd technikájával és dizájnjával. Méltán sorolható melléjük az éppen 55 évvel ezelőtt bemutatott Mehari, a szinte beskatulyázhatatlan egyéniség. Mondható strandjárgánynak, rendszámos golfkocsinak, olcsó, primitív közlekedési eszköznek, de sokkal több van benne: alkalmasnak bizonyult expedíciós utazásokhoz egzotikus, távoli afrikai, ázsiai tájakra, orvosi segítségnyújtásban jeleskedett szerte a világon, az egészségügyi személyzet kísérőautóiként részt vett és remekül helytállt az 1980-as Dakar ralin, szolgált a francia hadseregben és rendőrségnél. Gegként filmekben jelent meg, például a mókamester Louis de Funès főszereplésével A Saint Tropez-i csendőrben. Ma pedig nagyra becsült oldtimer, ha felbukkan egy-egy, mindenütt megfordulnak utána az utcán, csillogó szemmel, mosolyogva integetnek neki.

A rendhagyó négykerekűt Roland de La Poype tervezte, meghökkentő hasonlatosságokkal a Trabanthoz. Hiszen műanyag-karosszériája mindössze 11 könnyen javítható elemből áll, és kívül-belül egyszerűen lemosható. Kéthengeres, boxermotorja léghűtéses (de négyütemű), 602 köbcentis, 28-32 lóerős, 100 km/óra csúcssebességet ért el. Noha készült 4x4-es kivitel (video), a fronthajtású is meglepően ügyesnek bizonyult nagyon rossz útviszonyok között, könnyebb terepen. Mindössze 570 kilós súlyával egy erősebb férfi el tudta tolni. Négy évszakos használatra téli ponyvával zárt járművé alakítható. Tankja csak 25 literes, de ez is bő háromszáz kilométeres hatótávot ad, 7,5 literes fogyasztással. Két ülése mögött még kettő felhajtható, nagyon sok rakománnyal lehet megpakolni, páratlanul variálható, praktikus jármű.

Azonnal ráugrottak hobbisták, kalandor túrázók, az egyéniségét imádók, fiatalok, népszerűségét bizonyítja, hogy közel 20 éven keresztül gyártották, 144.953 példányban, ami meglepő siker egy ilyen szokatlan furcsaságtól. Klímaberendezés? Persze, tessék előrefektetni a szélvédőt! Központi zár? Naná, hogy nincs! Típusneve Mehari lett, az észak afrikai, gyors lábú egypúpú dromedár után. Ezek az ellenálló képességükről, mértékletességükről ismert állatok minden terepen megállják a helyüket. A meharik nagy távolságokra képesek árut és utasokat szállítani. Az elnevezés rendkívül találó, hiszen a Citroën Méhari is arról híres, hogy mindenféle terepviszonyokhoz képes alkalmazkodni, és rengeteg lehetőség rejlik benne. Olyan is lehetett vele a Szaharában utazni, mint teveháton, és éppen ez adta romantikáját.

A Mehari-életérzéshez hozzátartozik a vagányság, a vagabund bevállalós szellem, némi rokonszenves hóbortosság, és a megelégedés minimalista technikai háttérrel. Bármikor elindulnék vele egy Bamako-ralin, és jó eséllyel célba is érnék.

Autókban kifejezve remekül megmutatható, hogy egy fél évszázad alatt mennyit változott a világ, s benne a motorizáció. A Mehari 1968. május 16-án, a szüleik generációját elutasító 68-as, Maót, Che Guevarát istenítő diákmozgalmak kellős közepén mutatkozott be, de furcsa módon ma a fenntarthatóság szimbólumaként fogható fel, az azóta hatalomra került egykori lázadók balfogásaival szemben. A Citroen már nem önálló, szabad szellemű márka, hanem betagolódott a Stellantis ernyője alá, amelynek fejlesztési irányait az Európai Unió ideológiavezérelt elitje jelöli ki.

Állítsuk egymás mellé a Meharit mai megfelelőjével, a korlátozott számban megvalósított prototípussal, az elektromos Citroen My Ami Buggy modellel, amely mintegy kvintesszenciája jelenünk irányzatainak. A kubista formájú, kétszemélyes mopedautó súlya csak 485 kilogramm, ebből 60 az akku, teherbírása 140 – kérdés, hogy elfér-e benne a nyaraló párocska hűtőtáskája, strandfelszerelése, de nyugágyuk már biztosan nem. Hat kilowattos (8 LE) villanymotorjával 45 km/órás csúcssebességet ér el, még a városi limitet sem tudja megfutni, hatótávja szerény 75 kilométer. Négy óra alatt lehet feltölteni. Vérbeli városi járgány, jellegében emlékeztet több más mini, minimalista villanyautóhoz. Jól megnézik, feltartott hüvelykujjal fejezik ki tetszésüket emberek az utcán? Valójában nem egy célszerű használati autó, hanem trendi, kedves, vidám divatcikk, játékszer, a vidámparki dodzsem közúti rokona, „17-77 éves fiataloknak”. Éppen ezért kapós, a néhány darabos elő-szériákat percek alatt megvették. És vajon mi lenne, ha újra legyártana a Citroen néhány ezer darabot, az 55 év előtt született Mehariból? Melyik lenne népszerűbb a kettő közül?

Még egy költői kérdés. Beneveznék My Ami Buggyval a Bamakóra? Rejtő Jenő sivatagi regényeibe illő poén lenne, ahogy porolok a Szahara homokjában, persze egy mehari, vagy jobb esetben Mehari vontatókötelén…  

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....