Forgalommal szemben

Tíz kilométeren át hajtott szemben a forgalommal a magyar sztrádán – videóval!

2023.11.07.

Az encsi lehajtónál hajtott fel az M30-as autópályára kocsijával egy férfi, majd több mint 10 kilométert közlekedett szemben a forgalommal Garadna csomópontig – írta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az Encsi Rendőrkapitányság egyenruhásai a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt. munkatársaival közösen állították meg az M30-as sztrádán, Garadna csomópontnál egy forgalommal szemben haladó sofőrt. A férfi 2023. november 2-án 8 óra előtt az encsi lehajtónál hajtott fel az autópályára, és több mint 10 kilométert tett meg szabálytalanul Hidasnémeti irányába.

A rendőrök előállították a 73 éves hernádszentandrási sofőrt az Encsi Rendőrkapitányságra. Az ott lefolytatott szabálysértési eljárás eredményeként a hatóság 71 500 forint pénzbírsággal sújtotta a szabálytalankodót, továbbá 2 hónapra eltiltották a járművezetéstől is. Az esetről készült videó itt látható.

Az Encsi Autópálya Alosztály munkatársai arra kérik a járművezetőket, hogy figyelmesen vezessenek, és alaposan tervezzék meg útirányukat, különösen akkor, ha az adott szakaszon még nem közlekedtek!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....