Genova
Az ügyészség összesen négyszáz évi börtönbüntetést kért az 57 vádlottra gondatlanságból elkövetett többrendbeli emberölés címén.
Első fokon 32 vádlottat ítéltek el, 25-öt felmentettek. A legsúlyosabb ítéletet, 12 évi börtönt Giovanni Castelluccira, az Olasz Autósztráda Társaság (Aspi) volt vezérigazgatójára szabták ki.
Fotó: MTI/EPALuca Zennaro
Öt év és hat hónapi börtönre ítélték a híd karbantartásáért felelős vállalat (Spea) volt vezérigazgatóját, Antonio Galatát és öt évre a közlekedési minisztérium hatáskörébe tartozó autósztráda-felügyelőség volt igazgatóját, Mauro Colettát.
Az ügyészség által felvonultatott szakértők véleménye szerint a tragédia amiatt következett be, hogy elszakadt az 1967-re elkészült híd egyik tartókábele, amit pedig korrózió okozott.
A több mint ezer méter hosszú híd 45 méteres magasságban szelte át a Polcevera patakot. Leomlása nem csak a rajta és az alatta haladó járműveket, hanem a környező épületeket is sújtotta. Több mint ötszázhatvan embert kellett kilakoltatni, a megrongálódott lakóházakat lebontották. A híd maradványait 2019-ben bontották el, és újat építettek, amelynek avató ünnepsége 2020 augusztusában volt.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

