Forma-1 Magyar Nagydíj

Tízszeresére nő a Mogyoródon tartózkodók száma a hétvégén

2015.07.22.

Ötven-hatvanezer ember is tartózkodhat folyamatosan négy napon át a Magyar Nagydíj miatt Mogyoródon, a vendégek fogadása számos feladattal jár együtt.


fotó: www.hungaroring.hu

Paulovics Géza, a körülbelül hétezer lakost számláló Mogyoród polgármestere elmondta, hogy a jubileumi Magyar Nagydíjra várhatóan a szokásosnál is többen érkeznek, így a lélekszám átmenetileg akár a tízszeresére is duzzadhat. A tömeget és a futamokkal együtt járó fokozott hanghatást már megszokták a helyiek, "cserébe" a Forma 1-nek köszönhetően szerte a világban megismerik Mogyoród nevét, és a település boltjainak, vendéglátóinak is növekszik a forgalma.

A polgármester tapasztalatai szerint noha egyre kevesebben éjszakáznak Mogyoródon (a németek közül például sokan még a verseny napján visszarepülnek vagy a fővárosi hotelkínálatból válogatnak), az önkormányzat a vendégéjszakákból mintegy kétmilliós bevételre számít. „Azt, hogy a jegyeladáshoz kapcsolódó iparűzési adóból mennyi folyik majd be, még nem lehet tudni” – tette hozzá Paulovics, hangsúlyozva: anyagilag mindenképp jól járnak azzal, hogy a község ad otthont a versenynek. Már csak azért is, mert a Hungaroring Sport Zrt. a mogyoródi létesítmények után - a településen vállalkozást működtetőkhöz hasonlóan - építményadót fizet. A kiemelt adózónak számító céggel az idén együttműködési szerződést írt alá az önkormányzat.

„A hétvégi eseményre való felkészülés részeként a település utcáin a szokásosnál több szeméttárolót helyeztünk el és gyakrabban ürítjük azokat, kisebb útjavításokat végeztünk, valamint rendbe tettük az árkokat és a vízmosásokat is. A helyi és a környékbeli polgárőrök közreműködésével az esetleges rendbontásokat is igyekszünk megakadályozni” - tette hozzá a polgármester.

A legnagyobb próbatétel a péntek esti - a nagy parkolóban tartandó - jubileumi koncert lesz, amelyre már korábban kiadták az engedélyt, cserébe a helyiek bizonyos mennyiségű tiszteletjegyet kaptak a szervezőktől. „A koncertre előreláthatólag sok olyan külföldi is érkezik, aki Magyarországon, például a Balatonon nyaral” - közölte Paulovics. 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....