MÁV

Több mint 210 ezer kerékpárjegyet adott el a MÁV az első fél évben

2018.08.05.

- Az idei első fél évben több mint 210 ezer kerékpárjegyet adott el a MÁV, ami a tavalyihoz képest 10 százalékos emelkedést és majdnem 7 százalékkal nagyobb nettó árbevételt jelent.

A MÁV közleménye szerint kerékpáros túrajegyből csaknem 16 százalékkal több fogyott januártól júniusig. A Tisza-tóhoz 22 százalékkal, a Balatonhoz 15 százalékkal, a Fertő tóhoz 4 százalékkal több túrajegyet váltottak a vonattal utazók tavalyhoz képest. A vasúttársaság kiemelte, hogy kerékpár szinte minden vonaton szállítható a befogadóképességnek megfelelően. A kellemetlenségek elkerülésére a kerékpáros helyfoglalást ajánlják a MÁV csoport honlapján.

Kerékpáros túrajeggyel a megtett távolságtól függetlenül egységesen 420 forintért, kerékpárjeggyel pedig az út hosszától függő összegért lehet biciklit szállítani. A Balatonhoz utazók több járaton kerékpárjegy nélkül vehetik igénybe a nagy kapacitású kerékpárszállító kocsikat - olvasható a közleményben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....