Kecskeméti Főiskola

Több száz állásajánlattal várják a cégek az érdeklődőket a Kecskeméti Főiskola állásbörzéjén

2016.04.09.

A Kecskeméti Főiskola immár 19. alkalommal rendezi meg hagyományos tavaszi állásbörzéjét elsősorban azzal a szándékkal, hogy megkönnyítse a cégek és a végzős hallgatók „egymásra találását”, de a rendezvény az elmúlt években regionális jelentőségűvé nőtte ki magát. A kiállító cégek mintegy 900 pozícióra keresik leendő munkatársaikat. Idén április 13-án várnak minden érdeklődőt a GAMF Kar campusán található Törös Olga Sportcsarnokba reggel 9-től délután 3 óráig.

Minden eddiginél több kiállító vesz részt a Kecskeméti Főiskola idei állásbörzéjén.  A 60 standon jelen lesznek multinacionális cégek,  kis- és középvállalatok, személyzeti tanácsadó cégek és állami szervezetek képviselői is. Az előzetes jelzések szerint a cégek 900 üres álláshelyre keresnek új munkatársakat elsősorban műszaki és informatikai területekre.  

Az érdeklődő látogatók a Kecskeméti Főiskola Hallgatói Szolgáltató Központjának több – az álláskeresést segítő – ingyenes szolgáltatását is igénybe vehetik. A központ munkatársai tanácsokat adnak az önéletrajz vagy a motivációs levél megírásához, segítenek a felkészülésben egy állásinterjúra, tippeket adnak az eligazodáshoz a munkaerőpiacon.

A kiállítók nagy száma is jelzi, hogy a főiskola mennyire „beágyazódik”  gazdasági-társadalmi környezetébe – hangsúlyozza dr. Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora. A duális képzésben már közel 50 partnerünk van, közülük 12-en itt lesznek a börzén is. A nagy érdeklődés arról is visszajelzés számunkra, hogy keresettek a munkaerőpiacon a nálunk végzett hallgatók. Az ország minden részéből érkeznek kiállító cégek,  Nyíregyházától Mosonmagyaróvárig, Békéscsabától Zalaegerszegig.

A börze a Kecskeméti Főiskola jelenlegi és volt hallgatóin túl hasznos lehet minden érdeklődő számára, aki munkát keres, munkahelyet váltana, vagy csak kíváncsi régiónk aktuális munkaerőpiaci helyzetére és igényeire, a cégek által kínált állás- és gyakornoki helyekre.

Az állásbörzéhez kapcsolódva rendezi meg az MKB Consulting a STARTUP CAMPUS ötletverseny workshopját a megvalósítára váró innovációs ötleteikkel jelentkező hallgatók számára. A workshopon a fiatalok kockázati tőkebefektetetők, innovációs szakértők segítségével bepillantást nyerhetnek egy startup fejlesztésének rejtelmeibe. A legjobban szereplő startupok bekerülnek a Kecskeméti Főiskolával közösen indított inkubációs programba, amelynek célja az induló vállalkozások piacra vitele. A workshophoz egy nyilvános kerekasztal is kapcsolódik 15 órától Kecskemét innovációs szerepéről, amelynek résztvevői  dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város  polgármestere és dr. Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora.  

Az állásbörze fő támogatói,  akik jelen lesznek állásajánlataikkal is:

Andritz Kft.

AVL AUTÓKUT Kft.

Bosal Hungary Kft.

Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.

LEGO Manufacturing Kft.

MARS Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft.

Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

MetLife

Valeo Auto-Electric Magyarország Kft.

 

Helyszín: Kecskeméti Főiskola GAMF Kar, Kecskemét, Izsáki út 10.

Kapcsolat:

Kállai Erzsébet

Telefon: 06 20/2 930 930

E-mail: kallai.erzsebet@kefo.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....
2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....
2026.03.18
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven....
2026.03.18
Szlovákiában sok autóvezető úgy gondolja, hogy a kötelező orvosi vizsgálatok csak az idősebb,....
2026.03.18
Igazi sportember volt, bajnok és több mint a Forma 1 magyar hangja. ..
2026.03.18
Lánctalpas katonai drónjárművet fejlesztettek Ukrajnában, gazdagítva a honvédelem egyre tágabb....