autógyártás

Több új biztonsági technológiát is kötelezővé tesznek 2022-től

2019.04.16.

Jóváhagyta az általános járműbiztonsági rendelet felülvizsgálatát kedden az Európai Parlament (EP), ennek értelmében több új biztonsági technológiát is kötelezővé tesznek 2022-től a kontinensen piacra kerülő járművekben – írta az MTI.

A strasbourgi plenáris ülésen hatalmas többséggel megszavazott határozat értelmében egyebek mellett kötelezővé teszik majd az intelligens sebességszabályozást, a tolatásbiztonságot növelő kamerákat, érzékelőket, az indításgátló alkoholszonda beszerelésének megkönnyítését, a fejlett vészfékező rendszert, a baleseti adatrögzítőt, illetve az olyan eszközöket, amelyek figyelmeztetik a járművezetőt, ha lankad a figyelme. Az intelligens sebességszabályozó becslések szerint 20 százalékkal csökkenti a baleseti halálozások számát. A rendszer, amely bármikor kikapcsolható lesz, térkép és a közlekedési táblák alapján figyelmezteti a sofőrt, ha túllépi a limitet, de nem korlátozza a sebességet.

A személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek esetében ezeket kiegészíti majd a sávtartás-segítés, illetve a töréstesztek alapján továbbfejlesztett biztonsági öv és a jobb minőségű szélvédő. A tehergépjárművek és az autóbuszok esetében pedig új követelményeket vezetnek be a sofőr közvetlen látóterének növelésére és a holtterek megszüntetésére. Ezen technológiák az új modellekben már 2022 májusától, 2024-től pedig az összes típusban kötelezőek lesznek.

"A jogszabálynak és az új technológiáknak köszönhetően a következő években több ezren fogják túlélni a baleseteket, amelyeknek csaknem a 95 százalékát emberi hiba okozza" - közölte Róza Thun néppárti jelentéstevő.

Az ügyben már előzetes megállapodás született az EU társjogalkotó szervei között, amelyet a tagországok kormányait tömörítő tanácsnak még hivatalosan is meg kell erősíteniük a hatályba lépéshez. Tavaly több mint 25 ezer ember halt meg az Európai Unió közútjain, 135 ezren súlyosan megsebesültek.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..