Tóbiás és Balambér kalandja az ország tortájával | Autoszektor

Tóbiás és Balambér kalandjai

Tóbiás és Balambér kalandja az ország tortájával

2017.08.13.

Minden évben megrendezik az „Ország tortája” címért küzdő gasztronómiai versenyt. Az ország tortáját, másként Magyarország „születésnapi tortája”, idén 30 torta közül választotta ki a zsűri. Tóbiás és Balambér imádja az édességet, ezért ők is nagyon izgatottak voltak, hogy idén milyen tortákat neveztek a cukrászok, és hogy ezek közül melyik lett a végső győztes.

 

 

Nemcsak szép, de az íze is remek (kép: nlcafe.hu)

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a 2007. augusztus 20-i ünnepségre alkotta meg először az ország tortáját, a különleges, madártejes tortát. Azóta minden évben megrendezik ezt a különleges gasztronómiai versenyt, amely során az ország különböző pontjain található cukrászatok nevezhetnek saját tortáikkal. A kiválasztást egy neves szakmai zsűri végzi. A verseny eredményét a zsűri négy fordulós értékelés után hirdeti ki. Az első körben az anonim nevezett tortákból választanak ki tíz tortát, a második körben a tízből három döntőst jelölnek meg, majd a döntős tortákat újrakóstolva a készítőikkel konzultálva javaslatokat tesznek a cukrászmestereknek a kiválasztott torták tökéletesítésére. Végül a harmadik, utolsó zsűrizési körben újra pontozással választják meg a győztest. Az ország tortájának pontos és eredeti receptjét minden év augusztus huszadikán teszik nyilvánossá a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének honlapján. Az új torták minden év augusztus 20-tól árusíthatók.

Az idei „Ország tortája” verseny 5 döntős tortája:

Balatoni Habos Mogyoró – Horváth Cukrászda, Budapest

 

Balatoni, habos és mogyorós. Mi kell még a sikerhez? (kép: lajk.startlap.hu)

A Horváth Cukrászda remekművének összetétele ínycsiklandó: mogyorós habtészta, mogyorós roppanós réteg, fekete ribiszke zselé, tejcsokoládés karamell réteg, mogyoró hab, mogyoróolajos áthúzóval bevonva.

Szent Erzsébet torta – Hisztéria Cukrászda, Budapest

Szent habakuk, ez oltári finom! (kép: lajk.startlap.hu)

A Hisztéria Cukrászda finomságának összetétele: áfonyás sajttorta, roppanós diós piskótán. Diós dacquise piskóta, áfonyás tejcsokoládé mousse, áfonyazselé betét, mascarponés sajt mousse áfonyás tükörzselével bevonva.

Zalai Gesztenyés Fátyolfelhő – Nándori Cukrászda, Budapest

Örömmámorban úszó fátyolos tekintettel vágyakozunk a zalai gesztenyés után (kép: lajk.startlap.hu)

A Nándori Cukrászda sem ma kezdte az ipart, nem véletlen, hogy megint egy döntős tortát sikerült összehozniuk, melynek összetétele a következő: diós csokoládés piskóta ribizli öntettel, joghurtos ribizli betét, rugalmas étcsokoládé, gesztenyés tejszínkrém, fényes csokoládé öntettel bevonva.

Fertődi Fekete – FRER Cukrászda, Budapest

Hmmm, de jól néz ki, megkóstolnánk! (kép: lajk.startlap.hu)

A fertődi fekete különleges összetevői: rizslisztes céklás-diós felvert, feketeribizlis betét, levendulás csokoládé mousse, feketeribizli krém, fekete tükörzselével bevonva.

Ingyom-Bingyom – Tóth Cukrászda, Dunaföldvár

Játékosan friss a neve és a kinézete is. Vajon milyen az íze? (kép: lajk.startlap.hu)

Tutálibe-málibe, erre is érdemes lesz odafigyelni: málnás ropogóson citromos, aszalt gyümölcsös felvert, beriolette pillecukor, bodzás, beriolette-s felvert ganache, melyet fehércsokoládés zöld tükörzselé borít.

Ennyi finomság közül még Tóbiás és Balambér sem tudna választani. Szerencsére nekik nem is kell, mert augusztus 20-tól a legtöbb cukrászdában árusítani fogják ezeket a tortákat, és mindegyiket meg lehet kóstolni. Maga a verseny augusztus 10-én volt, ahol a végső győztes, az év tortája, a Balatoni Habos Mogyorós torta lett.

A nyertes torta felszelve. (kép: lajk.startlap.hu)

Magyarország cukormentes tortájának idén a Pöttyös Pannit választották, amelyet Varga Margit, a budapesti Zazzi Cukrászda cukrásza alkotott meg. A torta nem tartalmaz hozzáadott cukrot és fehér lisztet, az üde málna mousse ízét finoman kiegészíti a szilva réteg édessége, amely jól harmonizál a mandulalisztes mákos piskótával is. Vidámságot, könnyedséget sugároz, melyet a tetején található pöttyök is kiemelnek.

A cukormentes torták győztese. (kép: mindmegette.hu)

Te melyiket kóstolnád meg a legszívesebben? Kommenteld meg a Facebook posztunkban, és ha szerencséd van, meghívunk a kedvencedre! Ha tetszett Tóbiás és Balambér meséje, kövess minket itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkolj a Facebookon!

 

A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..