Tóbiás és Balambér kalandjai a táblákkal | Autoszektor

Tóbiás és Balambér kalandjai

Tóbiás és Balambér kalandjai a táblákkal

2015.08.23.

Tóbiás és Balambér minden hétre tartogat nektek valami újdonságot, amin keresztül játszva tanulhatjátok meg a biztonságos közlekedést. Előző héten befejezhettétek azt a mesét, amelyben Tóbiás elkíséri Balambért az óvodába, ezen a héten pedig a jelzőtáblákkal fogunk megismerkedni. Először átismételjük a táblákat, aztán a sorok közt találtok egy JÁTÉKOT, amit ha kinyomtattok és ügyesen berajzoljátok az útvonaltat, akkor sikeresen elvezetitek Tóbiást és Balambért a játszótérre. Jó szórakozást!

Az ügyes kis közlekedők mind tudják, hogy milyen tábla van a pólójukon, és melyik mit jelent!

A jelzőtáblák figyelembevétele nagyon fontos része a biztonságos közlekedésnek. Balambérnak sokszor bátyja Tóbiás magyarázza el a bonyolultabb táblákat, de azt már Balambér is jól tudja, hogy milyen a gyalogosátkelőhely, a STOP behajtani TILOS tábla. Ha voltatok már a KRESZ parkban, akkor bizonyára már ti is fel tudtok sorolni egy-két színes táblát.

Mit jelentenek ezek a jelzőtáblák? Hamarosan megtudjuk!

 

Most pedig lássuk, hogy milyen táblákkal találkozhattok (többek között), ha kimentek az utcára:

  • A nyolcszögletű piros STOP tábla azt jelenti, hogy mindig meg kell állnod az út végén! Fontos, hogy körbenézz, jön-e valaki. Először balra, jobbra aztán megint balra! És csak akkor indulhatsz el, ha meggyőződtél róla, hogy nem jön senki.
  • A piros-fehér fordított háromszög alakú tábla jelentése: elsőbbségadás kötelező! Elég lelassítanod, hogy meggyőződj, nem jön senki, majd mehetsz is tovább!Ezt a két táblát könnyen megismerjük, ha hátulról látjuk őket, tudhatjuk, hogy nekünk van elsőbbségünk, mivel ez a két tábla egyedi alakú!
  • A piros-fehér kör alakú táblák mindig tiltást mutatnak vagy korlátozást. Például: behajtani tilos, megállni és várakozni tilos.

 

Biciklizés előtt fontos, hogy átismételjük a táblák jelentését!

 

  • A négyszögletű kék táblák információt közölnek. Például: gyalogos átkelőhely, buszmegálló, lakópihenő övezet.
  • Kék kör alakú táblák utasítást adnak, mint például: körfogalomba behajtás, biciklis út, kötelező haladási irány.
  • A fehér-sárga élére állított négyszögletű tábla jelentése: főút. Ezt viszont 12 éves korotokig biciklivel nem használhatjátok.
  • A piros-fehér háromszögletű tábla valamilyen veszélyre hívja fel a figyelmed úgy, mint: villamos keresztezi a pályát, bukkanó.

 

Táblákkal zsúfolt utak! Te tudsz szabályosan közlekedni?

Itt láthatjátok a játékot, amit ígértük! Jó szórakozást!

 

Reméljük, most is sok új dolgot megtanított nektek Tóbiás és Balambér! Ne feledjétek, már nem kell sokáig várni és jön a Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai CD 2. része! Addig is kövessétek figyelemmel Tóbiás és Balambér Facebook oldalát, vagy rendeld meg a Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai hangoskönyv CD-t és foglalkoztató füzetet ITT

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....