Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Kezdődik az iskola! | Autoszektor

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Kezdődik az iskola!

2020.08.30.

Több szempontból is rendhagyó lesz idén a szeptemberi tanévkezdés, de a nagy felfordulásban figyeljünk a biztonságos közlekedésre is. 

Szeptember 1-jén kezdődik az iskola, a mostani tanévkezdés pedig több szempontból is rendhagyó lesz. A diákok nem a megszokott, két és fél hónapos vakáció után ülnek vissza az iskolapadba, hanem a koronavírus-járvány miatt március közepe óta nem jártak iskolába, mivel online zajlott az oktatás. Bizonyára még annál is élesebb lesz a váltás sok család és gyerek életében, mint amilyen a nyári szünidő után lenni szokott.

A rendhagyó tanévkezdés idén is figyeljünk a biztonságos közlekedésre

Ráadásul a járványügyi óvintézkedések miatt a suliban sem lesznek olyanok a mindennapok, mint amit a diákok korábban megszoktak. A tanórákon nem, de a közösségi terekben, – például a folyosókon – be kell tartaniuk a 1,5 méteres védőtávolságot. Ahol ez nem oldható meg, ott a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak ajánlott a maszk viselése. Rendszeres lesz az iskolákban a fertőtlenítés, a szellőztetés, és persze a gyerekeknek is oda kell figyelniük a gyakori és alapos kézmosásra. Mindezek mellett csaknem ötszáz suliban most először iskolaőrök is lesznek. 

Közlekedés az iskolába

A szeptemberi iskolakezdés minden évben nagy változást hoz a közlekedésben is: megnő a forgalom, a reggeli és délutáni csúcsforgalomban ismét megjelennek a gyerekek és a fiatalok. Tanévkezdéskor sok iskola környékén rendőrök és polgárőrök ügyelnek a gyerekek biztonságára. 

Az autósoknak is óvatosabbnak kell lenniük szeptembertől (Fotó: Police.hu)

Ám az autósoknak is sokkal jobban oda kell figyelniük. Sokan még nem rázódtak vissza, ezért a figyelmük elkalandozhat. Fokozott óvatossággal közelítsük meg az iskolákat, gyalogátkelőket, kereszteződések és megállók környékét. A szülőknek pedig abban van nagy felelősségük, hogy felkészítsék a gyerekeket a biztonságos közlekedésre. 

Készítsük fel a gyereket a közlekedésre

  • Tervezzük meg együtt azt az útvonalat, amely a legrövidebb, a leggyorsabb és a legbiztonságosabb az iskolába, illetve haza. Járjuk be többször az utat.
  • Beszéljük meg a gyerekkel, hol vannak veszélyes kereszteződések, forgalmas megállók, nagy tömeg. 
  • A mostani rendhagyó tanév kezdetén érdemes néhányszor elkísérni az iskolába, akkor is, ha korábban egyedül járt suliba. Hívjuk fel a figyelmét az esetleges veszélyforrásokra.
  • Indítsuk útnak időben, és számoljunk tartalék idővel is, ha dugóba kerül, vagy lekési az egyik buszt. A tanév első napjaiban a megnövekedett forgalom miatt különösen nehéz megbecsülni, mennyi idő eljutni az iskolába. 
  • Ha biciklivel vagy rollerrel jár iskolába, feltétlenül vegyen fel sisakot, és lakatolja le a kétkerekűjét. 
  • Ősszel gyorsan rövidülnek a nappalok, így bármilyen közlekedési eszközt is választunk, ügyeljünk a láthatóságra. Tegyünk a táskájára vagy a ruhájára fényvisszaverő csíkot vagy más fényvisszaverő kiegészítőt. Bringa vagy roller esetén legyen nála lámpa. 
  • Figyelmeztessük arra, hogy kerékpáron és rolleren ne hallgasson zenét, és gyalog is csak olyan hangerővel, hogy észlelje a környezeti zajokat, hangokat. 
  • Készítsük fel, mit a teendője, ha kimarad egy járat, késik a vonat, vagy valami miatt nem közlekedik az az eszköz, amivel utazik. Vegyük át, hogy egy útlezárásnál milyen másik útvonalon, milyen egyéb járattal juthat haza. 
  • Beszéljük meg, mit kell tennie, ha bajba kerül vagy segítségre szorul. Mondjuk el neki, hogy sose menjen el idegenekkel, még akkor se, ha az illető azt mondja, a szülő küldte. Akár egy titkos jelszót is kitalálhatunk, amivel hamar kiderül, ha valaki rosszat forgat a fejében. 
  • Legyünk tisztában a gyerek napirendjével, tudjuk, hogy nagyjából mikor hol tartózkodik. Nagyobb gyerekkel megbeszélhetjük, hogy üzenetet küld, amikor hazaért.

Beszéljük át a legfontosabb szabályokat

Mielőtt egyedül elengedjük a gyereket az iskolába, legyünk biztosak abban, hogy ismeri és minden körülmények között betartja a közlekedési szabályokat. A legfontosabb dolgokat tudatosítsuk benne: mielőtt lelép a járdáról, alaposan nézzen körbe; mindig a kijelölt gyalogátkelőhelyen menjen át az úton, és a zebrán is legyen körültekintő. 

A szülőknek jó példát kell mutatniuk, ezért a szabályokat ők is tartsák be: ne szaladjanak át a piros lámpán, és ha van a közelben zebra, használják azt, ne az úttesten vágjanak át. Ha mi visszük a gyereket az iskolába, álljunk meg szabályosan az autóval a suli környékén, ne várakozzunk tilosban, és ne tartsuk fel a többi autóst. 

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....