Magyar Suzuki

Tőkecsökkentés a Magyar Suzuki Zrt.-nél

2015.06.07.

A részvényesek közgyűlése úgy döntött, hogy 156 millió euró értékű tőkecsökkentést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt.-nél, vagyis ennyivel (30 százalékkal) csökken a társaság jegyzett tőkéje. A lépés semmilyen módon nem befolyásolja a magyarországi termelést, a Magyar Suzuki Zrt. továbbra is erősen túltőkésített marad, az SMC pedig hatékonyan tudja felhasználni a magyar cégnél felhalmozott holt tőkét

A Suzuki Motor Corporation és a Magyar Suzuki Zrt. részvényesi közgyűlése úgy döntött, hogy 156 millió euró értékű tőkecsökkentést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt.-nél. Az SMC a magyar cégnél több mint 20 év alatt felhalmozódott tőke átcsoportosításával más gyáregységeiben kíván fejlesztéseket megvalósítani. A Magyar Suzuki Zrt. a tőkecsökkentés után is erősen túltőkésített marad, a saját tőke bőven a mérlegfőösszeg 50 százaléka fölött marad, ami ebben az ágazatban kiemelkedő likviditást jelent.

A tőkecsökkentés arányosan érinti az eredménytartalékot, a tőketartalékot és a részvények értékét, és összességében 30 százalékkal csökkenti a társaság jegyzett tőkéjét. A jegyzett tőke 302 871 048 euróról 212 828 304 euróra csökken úgy, hogy az eredménytartalék 218 276 866 euróról 153 383 744 euróra, a tőketartalék pedig 4 634 491 euróról 3 256 669 euróra mérséklődik. Mindezek eredményeként a társaság saját tőkéje 156 millió euróval csökken, miközben részvényeinek névértékét 37 euróról 26 euróra szállítják le. A társaság befektetett tőkéje a tranzakció után is csaknem tízszerese marad az eredeti tőkebefektetés értékének.

A tranzakció során szabad eszközök, azaz holt tőke átcsoportosításáról van szó, ezért a pénzügyi művelet semmilyen formában nem érinti a Magyar Suzuki Zrt. tevékenységét, így a társaság likviditását vagy forgótőke-ellátottságát sem. Az esztergomi üzem továbbra is a cégcsoport egyik büszkesége, amely a cég történetében először gyárthat külföldön személygépkocsit a japán piacra.

A Magyar Suzuki Zrt. az SX4 S-CROSS és a Vitara gyártásakor is több száz millió eurós beruházást valósított meg, a futó projektekhez szükséges fejlesztésekre pedig továbbra is elegendő tartalék áll rendelkezésre. A társaság jelenleg két műszakban termel, és három modellt állít elő. Ezek közül az új Vitarából – komoly világpiaci siker és növekvő kereslet esetén – a mainál lényegesen nagyobb gyártási darabszámra is szükség lehet, ám ezt a gyár saját kapacitással, akár pluszműszak beállításával képes kielégíteni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
Öt világbajnoki címmel évtizedeken át rekorder volt és nemcsak a Forma 1-ben vált legendává Fangio....
2025.12.06
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban bejelentette, hogy jelentősen enyhíteni kívánja....
2025.12.06
A Skoda fontos mérföldkőhöz érkezett: a vállalat bejelentette, hogy a Mladá Boleslav-i gyárban....
2025.12.06
A Vision Meta Turismo ötvözi a szedánok és a SUV-ok előnyeit, és bemutatja a koreai márka következő....
2025.12.06
A kínai Dongfeng autógyártó bemutatta az eπ 007 szedán legújabb változatát, amely nemcsak hazai,....
2025.12.06
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte két....
2025.12.06
A vállalat megkezdi az Audi Q5 és Audi A6 modelljeihez továbbfejlesztett, 299 lóerős V6 TDI-k....
2025.12.06
A Mercedes brit pilótája egy hajszállal bizonyult a leggyorsabbnak szombaton a Forma-1-es....
2025.12.06
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton....
2025.12.06
Több millió autósnak lett volna óriási pluszkiadás az évenkénti műszaki vizsga. ..