Bécs

A tömegközlekedés utasait is bevonnák a csomagszállításba Bécsben

2022.05.13.

A bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien utasait is bevonná az interneten rendelt csomagok szállításába, így 20 százalékkal lehetne csökkenteni a kiszállítással kapcsolatos üvegházhatású gázok kibocsátását - közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a csomagot az indulási megállóban lévő csomagboxból vennék fel az utasok és az érkezési megállóban lévő boxba kézbesítenék.

A Wiener Linien és a Frauenhofer Austria kutatóintézet megvalósíthatósági tanulmányt készített arról, hogy hajlandóak lennének-e az utasok a futárkodásra. A felmérésben több mint hatezren vettek részt és pozitívan fogadták az ötletet.

A legtöbben reggel hat és kilenc, illetve délután öt és este nyolc óra között vállalnák a futárkodást. Mivel csúcsidőben szállítanák a csomagokat, csak kisebb méretűeket tudnának magukkal vinni.

A megkérdezettek nyolcvan százalékát nem érdekli, hogy mit szállít, háromnegyedük pedig elvárna némi ellentételezést a szolgálataiért. A Wiener Linien most azt vizsgálja, hogy mi lehetne a díjazás - írták.

A következő fázisban - nyár elején - már a gyakorlatban is kipróbálnák az ötletet, hogy teszteljék, milyen formában lehet a legjobban megvalósítani - írták a közleményben, megjegyezve, hogy tavaly 113 millió csomagot rendeltek interneten a bécsiek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a....
2026.09.06
Jelentősen felfutott a tavaly a kínai autók értékesítése, 2025-ben összesen 8115 kínai jármű talált....
2026.09.06
Elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést az új Leapmotor B05. ..
2026.09.06
Újabb CAF-villamossal gyarapodott a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 41. jármű. ..
2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..
2026.09.06
Magyarországon is bevezethetik az átlagsebesség-mérést az utakon, ezért Tóbiás és Balambér....
2026.09.06
93,8 százalékos rendszerhatásfokával, 75 kilogrammos tömegével és 11,8 kW/kg....
2026.09.06
Karambolok, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..
2026.09.06
Önvezető buszok érkezhetnek Rómába. Az olasz főváros polgármesteri hivatala, közkeletű nevén a....