Saab

Törökországban támad fel a Saab 9-3

2015.10.19.

A svéd márka tulajdonosa, a NEVS eladta az elektromos hajtású 9-3 terveit a török kormány „nemzeti autó” projektjének.

A Saab 9-3 szelleme tovább élhet, mivel a török kormány megvette a svéd limuzin gyártási jogait. A törökök jelenleg a nemzeti autó projektjükön dolgoznak, amelynek az a célja, hogy megmutassa az ország gyártási és fejlesztési lehetőségeit. Ebben a munkában a National Electric Vehicle Sweden van a segítségükre, az a cég, amely 2012-ben megvette a csődbe ment Saab autógyártó részlegének maradékát, és kifejlesztette az elektromos változatát az autónak, amely közel 200 kilométeres hatótávval rendelkezett. Azt az autó másfél évvel ezelőtt pár hónapig gyártották Trollhättanben, az egykori Saab-gyárban.

A NEVS azonban szintén csődvédelmet kért 2014-ben, ennek ellenére a honlapjukon még az olvasható, hogy a következő fejezet az lesz a cég életében, amikor tiszta lappal elkezdik egy új autó megtervezését. A törökök nemzeti autójának azonban még a régi Saab 9-3 lesz az alapja, bár a Saab nevet nem használhatják.

„Megvettük a Saab 9-3 gyártásának jogait, de a nevét nem” – nyilatkozta Fikri Isik, a török tudományos, ipari, és technológiai miniszter. Már biztosra vehető, hogy az autó török márkanévvel születik újjá, nem Saabként. „A technológiát hozzá Törökországban fejlesztjük, az alkatrészek 85 százaléka is a mi országunk terméke lesz” – tette hozzá Isik.  A szakértők szerint a kész autó leghamarabb 2020-tól lesz kapható.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....