BKK

Törvényt módosítanának a buszsofőrök védelme érdekében

2015.07.29.

Törvénymódosítást kezdeményez a buszsofőrök elleni egyre gyakoribb támadások miatt a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményük szerint egyre több támadás éri munka közben a BKV járművezetőit: indulatos utasok szidalmazzák, leköpdösik, sőt gyakran megütik őket. A szakszervezet ezért a sofőrök védelmét is szolgáló, a közfeladatot ellátó személy bántalmazásával foglalkozó törvény szigorítását kezdeményezi.

 Az EKSZ elvárja a kezdeményezés támogatását a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK), továbbá azt is, hogy vezessenek kimutatást az atrocitásokról, és a hogy a tényekre alapozva, nemzetközi mintára dolgozzanak ki tervet a megelőzésre a BKV-val közösen.
 A szakszervezet vezetője, Nemes Gábor az ügyben levelet írt Dabóczi Kálmánnak, a BKK igazgatójának, amelyben arra is emlékeztetett, hogy az EU-ban a nemzetközi munkáltatói és munkavállalói szervezetek már a 2000-es évek elején közös programot dolgoztak ki a közösségi közlekedésben dolgozók védelmére.

Véleményük szerint a legnagyobb veszélyben azok vannak, akik úgynevezett nyitott vezetőfülkés, korszerűbb buszokat vezetnek: ők nem csak bántalmazásnak vannak kitéve, de az általuk kezelt, jegyeladásból származó bevétel miatt is veszélyben vannak. Beigazolódott a szakszervezet félelme, hogy a kockázatelemzés nélkül bevezetett első ajtós felszállás vesztesei mindenképpen a sofőrök - fűzték hozzá.

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....