közlekedés

Tovább karcsúsodhat idén a BKV

2014.02.25.

A BKV idén hozzávetőleg 900 munkavállaló kiszervezésével és elbocsátásával számol, ami a buszágazatban dolgozók több mint negyede - írta keddi számában a Népszabadság.

A lap szerint a közlekedési cég igazgatótanácsa, illetve felügyelőbizottsága hétfőn tárgyalta volna a járművezetői bérszerkezet átalakítására vonatkozó javaslatot, ám a testületek tárgyalásra alkalmatlannak találták az előterjesztést. Például hiányolták mellőle az adóhatóság állásfoglalását, mivel az átalakítás nyomán jóval kevesebb járulékot és adót fizetne be a fővárosi önkormányzat cége, mint most - írták.

A Volánbusz várhatóan átvesz 320 járművezetőt, de a lemorzsolódást is beleszámítva az idén legalább 500-550 ember elbocsátásával számol a BKV - írta a lap. A Népszabadság kitért arra is, hogy a cég menedzsmentje szerint a társaság versenyképességét jelentősen javítaná, ha átalakítanánk az autóbusz-vezetők bérezését.

A sofőrök ebben az esetben a VT-Transmanhoz hasonlatosan üzemanyag-megtakarításként kapnák meg a jövedelmük egy részét, amivel a BKV úgy takarítana meg bérköltséget, hogy közben a buszvezetők nettó jövedelme nem változna.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone is kritikával illette a 2026-os szabályokat és....
2026.02.24
A bajor prémiummárka élménykomplexumának tervezése huszonöt éve vette kezdetét. ..
2026.02.24
Grönland egy autókkal teli ország – de városait összekötő utak nélkül. Körülbelül 15 000 jármű....
2026.02.24
Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely....
2026.02.24
Beindítás után jóvá kell hagynunk egy leokézással, hogy a kínai autók továbbítják a vezetés adatait....
2026.02.24
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....
2026.02.24
„A hirtelen mozdulatok nagy tempónál nem korrigálnak – csak bajt okoznak. A pánik a legrosszabb....
2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..