MNASZ

További négy évig Oláh Gyárfás az MNASZ elnöke

2019.01.27.

További négy évig Oláh Gyárfás irányítja a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget (MNASZ), miután a szombati tisztújító közgyűlésen a tagszervezetek elnöknek választották.

Az MNASZ beszámolója szerint a posztért ketten indultak, az eddigi elnökre a jelen lévő 205 tag közül 162-en, a másik jelöltre, Halavács Sándorra pedig 43-an szavaztak. Az alelnöki pozíciót a tisztújítás után az előző négy évhez hasonlóan Major György tölti be, ő 167 voksot kapott.

„Köszönöm az MNASZ tagságának bizalmát, hogy elsöprő többséggel mögénk állt, megbízva azzal, hogy az 2015-ben elkezdett munkát az elkövetkező 4 évben folytassuk.

Köszönöm, hogy eljöttetek a közgyűlésre, legitimizáltátok a törekvéseink helyességét és esélyt adtotok arra, hogy a magyar autósport új lendülete ne törjön meg.

A magas közgyűlési részvétel minden kétséget zárójelbe tett.

A tagság háromnegyede a támogató szavazataival olyan legitim elnökséget választott mellém a feladatok elvégzéséhez, akikkel egységben együtt fogjuk tovább fejleszteni a hazai autósportot, képviselni érdekeiteket.

Jól Ismerve az új elnökség minden tagját kijelenthetem, jól választottatok!

Köszönöm az elnökségi tagoknak, hogy elfogadták a megbízatást, egy nagyon izgalmas, de nehéz időszak előtt állunk.

Köszönöm a bizalmat, gratulálok a Szakágvezetőknek és minden Tisztségviselőnek!

Hajrá Magyar Autósport!” – nyilatkozta Oláh Gyárfás.

A megválasztott MNASZ tisztségviselők 207 jelenlévő (218 érvényes) tagszervezetből.

Elnök: Oláh Gyárfás (166 szavazat) 

 

Általános alelnök: Major György (167 szavazat)

 

Elnökségi tagok:

 

Baumgartner Zsolt (180 szavazat)

Korda Erik (169 szavazat)

Kovács László (170 szavazat)

Kövesi László (164 szavazat)

Móczár Péter (172 szavazat)

Sporttanács vezetője: Benyó Miklós (177 szavazat)

Felügyelő Bizottság elnöke: Bolgár Iván (167 szavazat)

Felügyelő Bizottság tagjai:

Csernitzky Péter (161 szavazat)

Zubai Márta (168 szavazat)

Etikai Bizottság vezetője: Budai Boglárka (161 szavazat)

Az MNASZ Elnöksége az alábbi szakágvezetőket nevezte ki:

Drag szakág: Lajos Roland

Drift szakág: Angyal Péter

Gokart szakág: Hargitai Sándor 

Off-Road szakág: Budai Ferenc

Rallye szakág: Berényi Ákos

Szlalom szakág: Ágó Béla

Autós Gyorsasági szakág: Gáspár István

Terep-rallye szakág: Polgár László

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....
2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....